Megújuló energia is szerepelaz elképzeléseik között

A fürdő részvényeladásával kapcsolatos lakossági fórumon azon túl, hogy dr. Imri Sándor, Harkány város polgármestere biztosította a megjelenteket a harkányi vizet és így a megélhetést is biztosító garanciák meglétéről, a befektető, György Zoltán is felvázolta terveit, elképzeléseit. Azzal kezdem, hogy nem akartunk Harkányba jönni – indította beszédét az Aquaplus ügyvezetője. Vártuk azt a befektetőt, akivel […]

Újabb részletek a fürdőrészvények eladásáról

A TDM 2012. február 10-i tájékoztatóján dr. Imri Sándor polgármester ismertette a jelenlevőkkel a fürdő – kiemelt projektet is lehetővé tevő – kisebbségi tulajdonrész eladásának jelenlegi állását. Elmondta, hogy a város fél éve kiírt pályázata alapján a fürdő 25 százalék tulajdoni hányadát kívánta értékesíteni. A jelenleg taglalt befektető 42-43 százalékos induló ajánlata most a város érdekei […]