Tankerület – nem is rezsicsökkentésre, hanem gázhiányra készülnek?

Helyi - szerző: HH

Kitérő választ adott az iskolák fenntartója arra a kérdésünkre, hogy felmérték-e, illetve milyen eredményre jutottak a helyi iskola alternatív fűtésének lehetőségével.

 

A Belügyminisztérium nemrég bizalmas levélben utasította az alárendelt iskolák vezetőit, hogy azonnal mérjék fel a lehetőségek mellett, hogy mely iskolákban lehet átállni gázfűtésről fatüzelésre.

 

A tankerületi központoknak az erre vonatkozó megkeresésekre országszerte azt a semmitmondó, politikai üzenetet sugalmazó, a kérdéssel összhangban sem álló mondatokat kellett szétküldeniük, amit lapunknak is bemásolt az illetékes szerv: a Mohácsi Tankerületi Központ folyamatosan vizsgálja az épületek zökkenőmentes üzemeltetésének kérdéseit és feltételeit. A fűtési időszak megkezdése előtt ez minden évben hangsúlyos és kiemelt feladata a fenntartónak. Mivel egész Európában komoly kihívásokat jelent az energiaellátás biztosítása, és az Európai Unió a gázfogyasztás korlátozása mellett döntött, indokolt minden eshetőségre felkészülni, még akkor is, ha annak csekély a valószínűsége.

 

A levélből nem derül ki, hogy az iskolában megvalósítható-e a fatüzelésre való átállás, mint ahogy az sem, hogy hány diák oktatását teszi lehetővé alternatív fűtési eljárás szüksége esetén annak esetleges alkalmazásával. Az viszont világosan kitűnik, hogy nem a számlát akarják lefaragni, hanem esélylatolgatás mellett bizonyos eshetőségre készülnek.

 

Attól függetlenül, hogy a több száz diáknak fedelet biztosító tankerületi központ érthetetlen okból nem volt hajlandó kiállni a nyilvánosság elé, a helyi viszonyok a sajátos körülmények révén ismertek.

 

A harkányi iskola központi fűtésének vizét nem gázkazán, hanem a fürdő mélyből feltörő forró gyógyvíz visszahűtéséből származó maradékhő végzi. Az 1998-ban kialakított rendszer mellett az iskola nincs is felszerelve gázkazánnal, évtizedekkel korábban a melegvizet pedig egy már rég elbontott olajkazán biztosította. A tankerületi központ most intézkedéseket tesz egy önálló fűtési rendszer megtervezésére és kialakítására, melyre legkorábban a következő évben kerülhet sor.

 

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a fejlesztések után megváltozott energiaigényeik miatt újratervezte a távhőszolgáltatás feltételeit. Ennek részeként az idei tanévre újra megkötötte a szerződést az oktatási intézmény fenntartójával, így a harkányi iskolások nem maradnak meleg nélkül.