Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, amely a déli országrész felzárkóztatására összpontosít – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Pécsen.
Navracsics Tibor szerint a kormány feladatának tekinti, hogy egy összetett tervvel és az azt követő intézkedésekkel minden segítséget megadjon Dél-Dunántúl gazdasági fejlődésének előmozdításához.
Mint mondta, az ország déli része még felzárkózásra szorul, ezért a kormány a Dél-Alföldre és a Dél-Dunántúlra összpontosítja figyelmét, a terület- és gazdaságfejlesztések terén pedig utóbbi különös és kiemelt segítségre számíthat.
Úgy fogalmazott: az elmúlt 34 év egyértelmű vesztese a dél-dunántúli térség, amely a rendszerváltás előtt – elsősorban Pécs gazdaság és térségszervező erejére támaszkodva – az akkori nemzetgazdaság egyik fontos alközpontja volt, de az elmúlt bő három évtizedben negatív demográfiai folyamatok és a gazdasági szerkezetátalakulás következtében elveszítette erejét.
A kormány feladata, hogy a helyi szereplőkkel egyeztetett terv mentén meghozott intézkedésekkel megadjon minden segítséget ahhoz, hogy a térség ismét visszatérhessen a magyar felzárkózás és a magyarországi gazdasági fejlődés élvonalába – jelentette ki.
Emlékeztetett: hamarosan lezárul az M6-os autópálya befejező, országhatárig tartó szakaszának megépítése, amely szerinte Villány és Harkány turisztikai erejét is növeli majd, továbbá a kisajátítási folyamat végén jár a mohácsi Duna-híd megépítésének előkészítése.
A miniszter úgy véli: a tervek szerint a baranyai beruházásokkal a térség Szerbia és Horvátország felé is nyithat, a fejlesztések a Balkán kapujává, fontos gazdasági csomópontjává is tehetik.
A jövőt illetően közölte: a kormánynak tervei vannak még arra is, hogy a Pécs melletti repülőtér hangsúlyosabb szerepet tölthessen be a térség gazdaságában, és szintén előkészítés alatt áll a város szomszédságában épülő Pannónia Ipari Park létrehozása.
A kormány célja tehát, hogy megadja a kezdőlökést a térségben élők egyre emelkedő jólétét már középtávon biztosító felzárkózási folyamathoz, a gazdasági növekedéshez – fogalmazott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.