Tiffán Zsolt: további terveink vannak, itt nem állunk meg

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Nagyságrendekkel nagyobb pénzekre van szükség egy 21. századi fürdő felújításához  – jelentette ki Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő a folyamatos munkára utalva azon a decemberi támogatásokat felsoroló sajtótájékoztatón, amit a város és a fürdő vezetőjével tartott szerdán.

 

 

A hónap első felében egy 160 milliós működési támogatást kapott a város, mellyel a pénzügyi helyzetét tudta stabilizálni, karácsony előtt pedig jött a hír, hogy a kormányzat 215 millió forintos rendkívüli támogatásról biztosította a fürdőt – összegezte Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő a Harkány pénzügyi helyzetét javító decemberi intézkedéseket. Hozzátette: úgy gondolom, hogy a kormány itt is kinyilatkoztatta azt, hogy a gyógyvíz, a gyógyturizmus és maga a gyógyászat, ezen belül maga Harkány is fontos neki. Reméljük, hogy az elkövetkezendő években megújulhat a fürdő és minden harkányi valamint ide látogató számára láthatóvá és kézzel foghatóvá válik az a fejlődés és mindazon fejlesztések, amelyek a harkányi víz méltó elhelyezését biztosítják – zárta szavait a képviselő.

 
[pullquote]Tudta? A lepke medence 30 éve készült burkolatáról már tíz év után kiderült, hogy minőségileg erősen kifogásolható. A kivitelező megszűnt, a fejlesztésre további 20 évet kellett várni.[/pullquote]

Baksai Tamás, Harkány polgármestere az elmúlt 20-25 év legjelentősebb eseményének nevezte a fürdő fejlesztésére kapott támogatást, hozzátéve: a privatizációt követően a harkányi fürdő első körben nem is Harkány városához került. Annak ellenére, hogy a megyében az összes város megkapta a fürdőjét, Harkánynak meg kellett vásárolnia. Az elmúlt időszakban a harkányi gyógyfürdőt kifizetőhelyként kezelte az a megyét irányító baloldali többség, akik birtokolták a fürdő meghatározó tulajdonrészét. Ezen a város tudott változtatni, és 2002 után ez az első olyan alkalom, amikor komoly fejlesztési források érkeztek a városba – mondta.

 

Baksai Tamás rámutatott: eddig a harkányi fürdőből csak kiment a pénz, most megfordult ez a trend. Ez lesz az első lépése annak, hogy a következő időszakban el tudjuk kezdeni megújítani mind a fürdőt, mind pedig a város köztereit – zárta szavait a polgármester.

 

Az emberek már régóta szerették volna látni a gyors és kézzel fogható támogatottságot, és most a szavak tettekre fordultak át. Így a fürdő egy olyan 2015.év elő tud nézni, ami nem csak a túlélésről és karcsúsításról, a foltok takargatásáról szólhat – mondta Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt. vezérigazgatója utalva az általa korábban elmondottakra. Hozzátette: biztos, hogy nem ez az utolsó lépés, amit a kormányzattól kapunk segítségül, erre készülünk is. A következő hónapokban azon fogunk dolgozni, hogy mire a strandszezon elkezdődik, ez a pénz a legjobb körülmények között, a legoptimálisabb feltételekkel kerüljön beépítésre.

 

Az igazgató munkatársainak, a fürdő dolgozóinak kellemes ünnepeket kívánva zárta szavait.