Új befektető a harkányi fürdőnél

Helyi - szerző: GR

Megvonta a harkányi képviselőtestület a polgármester aláírási jogát, mivel a beruházó Aquaplus Kft.-nek március 28-a este öt óráig nem sikerült a fürdőváros önkormányzatának eljuttatni a 851 millió forintnyi önrészt. Ebből a pénzből vette volna meg a fürdő 35 százaléknyi részvénycsomagját az országban több helyen fürdőt létesítő cég. Új befektetőként egy villánykövesdi csárda tulajdonosa jelentkezett.

Sajtóhírek szerint nem sikerült március 28-a este 17:00 óráig bemutatnia az Aquaplus Kft. résztulajdonában lévő MediCor Invest Kft.-nek a harkányi gyógyfürdő 35 százalékos részvénycsomagjára ígért 851 millió forintról szóló átutalási bizonylatot a harkányi képviselőtestület részére – írja a Dunántúli Napló online kiadásának csütörtöki cikke.

A lap értesülései szerint a fürdőváros önkormányzata megvonta Imri Sándor polgármestertől a meghatalmazást, amely feljogosította volna az Auqaplus Kft.-vel kötendő befektetői szerződés aláírására.

A Horváth Tamás alpolgármester által aláírt sajtóközleményt, melyre a Dunántúli Napló is hivatkozik, változtatás nélkül közöljük:

„A MediCor Invest Kft. 2012.március 28.-ig 17 óráig nem teljesítette az előzetesen ígért feltételeket. Harkány Város Önkormányzata március 29.-én 8:00-kor rendkívüli testületi ülésen úgy határozott, hogy a Kiemelt Projekthez önerőt biztosító Sale Kft-vel tárgyalásokat kezd, amelyek keretében adósságmegváltás, tőkeemelés, és részvényértékesítésre fog sor kerülni. Az 1,3 Mrd Ft-os ajánlat lehetővé teszi, hogy Harkány Város Önkormányzata és a Gyógyfürdő Zrt. rendezze szállítói és banki kapcsolatait.”

Mivel a több fürdőberuházásban is érdekelt befektető cég nem utalta el a határidő lejártáig a 851 millió forintot, így a képviselőtestület lépéskényszerbe került, mivel a Harkány és a fürdő megújítására elnyert 3,2 milliárd forintos uniós pályázathoz március 30-ig be kell mutatni 650 millió forintos önrészt. Ha ez nem történik meg, elúszik a pályázat.

A Dunántúli Napló cikkje szerint pár hete már folytak tárgyalások egy új befektetővel, aki harkányi lakos, de övé egy villánykövesdi csárda is. Az új befektető a cikk szerint a részvények 51 százalékáért, valamint az irányítás jogáért 1,3 milliárd forintot adna, és 300 millió forintos tőkeemelést is végrehajtana a fürdőnél.

Az új befektetőről annyit lehet tudni, hogy többek közt Harkányban is rendelkezik lakcímmel, de sok éven keresztül élt külföldön, valamint Siklós belvárosának felújításában is részt vett egy másik cégével. Információink szerint a vállalkozó majd 16 millió forintnyi önrésszel szállt be a felújítási projektbe.

Mivel a harkányi képviselőtestület még mindig fenntartja az üggyel kapcsolatos hírzárlatot, így nem lehet biztosan tudni, hogy megtörtént-e az önerő meglétéről szóló banki bizonylatok bemutatása, ami szükséges a fürdő-beruházáshoz elnyert uniós források felhasználásához.

(Pécsi STOP, 2012. április 02.)