Új falubusz állt munkába Kémesen
A Magyar Falu Programnak köszönhetően új falubusz állt munkába Kémesen – jelentette be Nagy Csaba.
A térség országgyűlési képviselője kitért rá, hogy az önkormányzatok fokozatosan cserélhetik le régi járműveiket, nagy segítséget kapva ezzel a mindennapi feladatok komfortosabb és gördülékenyebb ellátásában.
A kormány Magyar Falu Programjának keretében ismét meghirdették a Falu- és tanyagondnoki buszok beszerzése pályázatot. Kistelepülések önkormányzatai 18 millió forint vissza nem térítendő támogatást kérhettek egy darab új kisbusz beszerzésére. A kezdeményezés célja, hogy a kis-lélekszámú települések falu- és tanyagondnoki szolgálatainak működését vagy a szolgálat létrehozását gépjárművek beszerzésével támogassák. A kiírásban rendelkezésre álló keret összesen tízmilliárd forint, a pályázatok benyújtására januárig volt lehetőség.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.