Újabb dobogóssal került össze Harkány

Gyorshír - szerző: HH

Megtorpanni látszik az első félév lendülete a harkányi focistáknál, akik ismét öt góllal kaptak ki egy dobogóstól a megyei első osztály bajnokságának 16. fordulójában.

 

A Harkányban vendégeskedő és a tabella dobogójának harmadik helyén álló Mohács hálója egyszer sem lengett meg, míg az ellenfél 0:1-es félidő után az 50., 63., 78. és 89. percben is szerezett egy-egy gólt.

 

A kormány ugyan megtiltotta az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények lebonyolítását, ám az MLSZ-nek ez nem teljesen jött át és a mérkőzéseket nem a félezres korlátozás szerint, hanem zárt kapuk mögött rendelték el játszani. A tucatnyi szurkoló a hatékony védekezés jegyében így néhány méterrel hátrébb, a drótkerítés túloldaláról követhette csak a meccset.

 

A megyei lista továbbra is nyolcadik helyén álló harkányiak csapata legközelebb Szederkénybe látogat, hogy a kilencedik helyet bérlő együttessel mérje össze tudását.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.