Pályázati siker Harkányban?

Helyi - szerző: KT

A közelmúltban aláírt, egy korszerű harkányi gyógyászati központ kialakítását, a kórház-gyógyfürdő és fürdővárosi vendégfogadó infrastruktúra színvonalának javítását támogató projekt eredményeivel együtt a beruházási és a marketing projektnek köszönhetően néhány esztendőn belül Harkány ismét a régió vezető turisztikai centrumává válhat.

 

A Harkányi Turisztikai Egyesület 2011 tavasza óta, a korábbi esztendők tervezett és következetes munkájának eredményeként, szakmailag és tagságában is megújulva, megerősödve kézbe vette a fürdőváros turisztikai fejlesztését. Megalakította Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) munkaszervezetét, és az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás és az abban meghatározott jelentős anyagi támogatásra, valamint a pályázati támogatásokra alapozva, a helyi vállalkozók bevonásával megkezdte középtávú programja kidolgozását, majd megvalósítását.

 

A napokban az egyesületi tagság továbbképzése érdekében – többek között – egy szakmai tanulmányút megszervezésére is sor került. Az egyesület turisztikai vállalkozói, kereskedelmi és magánszállásadói, vendéglátóegységek üzemeltetői, helyi beutaztató irodák, a gyógyfürdő, a gyógykórház és az önkormányzat képviselői két napos tapasztalatcsere keretében tanulmányozták Hévíz, Sárvár, Bükfürdő és Zalakaros fürdőit, valamint turisztikai szolgáltatásait. A harkányi delegációt fürdők, önkormányzatok, TDM szervezetek, hotelek fogadták és engedtek betekintést a hétköznapi működés, sikerek és nehézségek kulisszatitkaiba. A rövid, ám igen intenzív, az egyesület csapat szellemét is erősítő utazásról újabb ötletekkel gazdagodva, új marketing akciók megvitatott tervével érkeztek haza a harkányiak. Ezzel a lelkesedéssel készülnek a folytatásra, a közös gondolkodás és tervezés következő eseményére, a 2. harkányi turisztikai fórum lebonyolítására, melyre még idén, a karácsnyi ünnepeket megelőzően december 8-án kerül sor.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.