A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki korábban kutyákat tenyésztett, azonban azokat iszonyatos körülmények között tartotta.
A férfi a lakása mellett 24 boxból álló kutyakennelt alakított ki, ahol 2014-től németjuhászok tenyésztésével foglalkozott. 2018 közepén elhatározta, hogy felszámolja a kutyatenyészetét, és megpróbálta elajándékozni az ingatlanon tartott 30 kutyát, azonban a két évesnél idősebbeknek nem talált gazdát. Adományozási szerződést kötött egy élelmiszeripari áruházzal, mely szerint az áruház a selejt, sérült csomagolású és lejárt fogyasztási idejű termékeket átadja neki a kutyák etetésére.
A férfi 2019 szeptemberétől ezeket az ételeket el is szállította, azonban nem adta oda a kutyáknak, hanem a különböző húsárukat több kartondobozban a kennelek előtti területen hagyta.
A kutyákat bezárva tartotta, nem gondoskodott arról, hogy az állatok ételhez jussanak, nem biztosított számukra elégséges mennyiségű táplálékot, ezért a 12 kutyából nyolcnál kóros mértékű lesoványodás következett be, míg négy éhenhalt.
Az elkövető cselekménye az állatkínzás bűntettének a megállapítására alkalmas, ezért bírák előtt felel majd brutális tettéért.
Kedd késő éjjel megjelent a parlament oldalán a pedagógustörvény életpályájáról szóló, de csak státusztörvénynek nevezett javaslat. A hamarosan...
Egy pályázat adta lehetőséggel élve kereste fel a Horvátországi Magyarok Demokratikus Szövetsége (HMDK) a Harkányi Gyógyfürdő Zrt-t....
Míg Harkányban kellemes szellő fújdogál és csak távolról hallatszik némi dörgés, Pécsre lecsapott a vihar. Kedd délután villám...
Helyi idő szerint hajnali negyed ötkor megmozdult a föld a Donji Miholjactól tíz kilométerre délre. Károkról nem...
A július 23-án rendezett Magyar Nagydíjon mutatkozik be a Forma-1 új tolmácsolási formája, a gyerekeknek szóló közvetítés. A...
Közös főhajtással, koszorúzással és ünnepi műsorral emlékezett Harkány a nemzeti összetartozás napján Trianonra, az elszakított honfitársainkra, városainkra. A...
Baleset történt szombat este fél nyolckor Harkány és Ipacsfa között. Olvasónk szerint egy kerékpárost ütöttek el. A mentők...