Kezdetét vette a Szüreti Fesztivál

Helyi - szerző: HH

Harkány hírneve, a harkányi gyógyvíz és a gyógyító ereje méltó arra, hogy jobban figyeljen rá mindenki, aki ezért valamit tud tenni akár az anyagiak, akár munka szempontjából – mondta Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő a XXI. Szüreti Fesztivál megnyitóján pénteken. A fesztivál programja a Harka dalkör és a Siklósi Tenkes Vegyeskar műsorával vette kezdetét.

 

 

Már vannak biztató jelek arra, hogy a kormányzat érzi a problémákat és hogy Harkány nemzetgazdaságilag a turizmus szempontjából is rendkívül fontos. Az elmúlt egy évben érezhetően megindult valami fejlődés – mondta Tiffán Zsolt. Hozzátette: a város vezetésével, a TDM-mel, az itt lévő vállalatokkal, cégekkel vagy akár a kórház vezetősége részvételével egy olyan programot dolgoztunk ki, amelynek köszönhetően megvan az alapja annak, hogy a jövőben még nagyobb fejlesztéseket vigyünk végbe.

 

 

Az előző évekéhez hasonlóan jó hangulatú programokkal készültünk és fogadjuk vendégeinket, de egy kicsit átalakítva a főutca látképét – mondta Baksai Tamás, Harkány polgármestere a fesztivál megnyitóján.

 

Az est hátralevő részében a 18 órakor kezdődő Szabó Ádám harmonikás műsora mellett háromnegyed hétkor a Children of Distance műsora, 20 órától pedig a Neoton Família koncertje veszi kezdetét. A fesztivál első napját retro disco zárja, ahol Dj Fuszi kveri a zenét Solymi conga showja mellett.