“Izgalmas” mérési eredmények érkeztek a marsjáróról. December 3. és 7. között fogják bejelenteni.
A NASA mérnökei szerint “izgalmas” eredmények érkeztek a Marson augusztus óta szolgálatot teljesítő Curiosity-ről. Egyelőre azonban titokban tartják, miről is van szó – írja az NPR.
A mérésekről annyit lehet tudni, hogy az érdekes információk a kémiai elemzéseket végző SAM nevű egységről származnak. John Grotzinger, a marsi küldetés vezető elemzője szerint nemrég vett talajmintát vizsgáltak ezzel a szenzorral, az eredmény pedig – idézzük – “földrengető”. “Ez a mérés bekerülhet a történelemkönyvekbe. Nagyon jól fest.”
Hogy miért titkolóznak a tudósok? Nos, nem kell összeesküvés-elméletekben gondolkodni, a tudományban bevett gyakorlat az eredmények publikálása előtt a mérések újraellenőrzése, új felfedezés bejelentése előtt feltétlenül. A marskutatók egyszer már farkast kiáltottak, amikor metánt észlelt a légkörben az egyik szenzor, aztán a bejelentést követően derült csak ki, hogy téves volt a mérés.
Mikor jelentik be? A NASA a tervek szerint az Amerikai Geofizikai Egyesület összejövetelén fog beszámolni a felfedezésről, melyet december 3. és 7. között rendeznek meg San Franciscoban.
(Forrás: NPR, Huffington Post)