Labdarúgás – véget ért a megyei bajnokság őszi etapja

Helyi - szerző: HH

Hatodik helyen végeztek Harkány felnőtt labdarúgói a megyei másodosztály bajnokságának őszi fordulójában. A sorozat tavasszal folytatódik.

 

Az első osztályban tavaly győzelem nélkül szereplő csapat idei bajnoki sorozatának utolsó, vasárnapi mérkőzését Komló ellen játszotta, mely során 5:1 (2:0) arányú győzelmet aratott a bányászvárosiak felett.

 

A 13 mérkőzés alatt 20 pontot gyűjtöttek összesen 6 győzelmet, 2 döntetlent és 5 verséget elkönyvelve, miközben 23 gólt rúgtak és 16-ot nem tudtak kivédeni.

 

A mezőny legjobbja Ócsárd lett 33 ponttal, akit a dobogón Himesháza (27) és Beremend (26) követ, sereghajtó az ötpontos Lippó.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.