Vetélkedő fiatalokkal telt meg a cementgyár!

Helyi - szerző: |X|

A Beremendi Cementgyár 2022-ben újra megnyitotta a kapuit a mindenre elszánt középiskolás diákok előtt! A Zöld Alternatíva Vetélkedő keretében idén is izgalmas feladványokkal várták a vállalkozó szellemű fiatalokat és tanáraikat, hogy közösen induljanak az értékes nyereményekért.

 

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) az eseményt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt az elmúlt két évben elhalasztotta, azonban idén május 27-én, immár hatodik alkalommal megrendezte a – saját fejlesztésű, több fordulós – környezetvédelmi vetélkedőt. A legutóbb a váci tanulók ismerhették meg a Váci Cementgyárat, most a Beremend és környékén élő diákokon volt a sor.

 

Az idei döntő több helyszínen zajlott; a Beremendi Cementgyárban kezdődött a vetélkedő, amelyet a Kovácsműhely és a Beremendi Bánya követett. A végső összecsapás pedig a Beremendi Rendezvényközpontban történt. A döntőt egy online szakasz előzte meg, ahol a regisztrált csapatoknak egy, a DDC környezetvédelmi törekvéseivel kapcsolatos kérdőívet kellett kitölteniük.

 

 

A hat legjobban teljesítő csapat ezt követően a döntőben értékes nyereményekért (mint például Apple iPad-ekért és okosóráért) folytatta a küzdelmet. A győzelemért minden ismeretükre szükségük volt, hiszen egy vetélkedőtől nem megszokott próbatételek várták őket. Az izgalom (és persze a vidám hangulat) a cementes zsákokból készített ruhák és a DDC-s cementből készített beton ékszerek divatbemutatóján érte el a tetőfokát.

 

Erre az állomásra már a csapatok szurkolótáborai is megérkeztek. A döntőn végül a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma diákjai, az Észkövek bizonyultak a legjobbnak, második helyen végzett a Pécsi Református Kollégium CeMENTESEK csapata, illetve harmadik lett a Széchényi István Gimnáziumból indult GeoPulzOS csapat.