Világszerte üdvözlik Obama választási győzelmét

Nagyvilág - szerző: KT

Fotó: Breaking News

„Még négy év” – ezt írta ki a Twitterre Barack Obama. Bár nagyon szoros volt a választás eldöntő csatatér államokban a verseny, Ohio megnyerésével a demokraták elnökjelöltje bebiztosította magának a 274 szavazatot, és ezzel úgy néz ki, hogy megnyerte az elnökválasztást.

A szavazást a legkorábban záró államok Mitt Romney biztos hátországának számítottak, magabiztosan hozta Indianát, Kentuckyt, Nyugat-Virginiát és Dél-Karolinát. Ugyanakkor a Romneyra szavazó államok többségében kevesen laknak, és így kevesen is választanak, vagyis minél több olyan államban kellett volna nyernie, amelyeknél nem volt egyértelmű a végeredmény a felmérések alapján. Ehhez képest csak Észak-Karolinában nyert, és Virginiában vezet az előzetes eredmények szerint.

A mostani állás szerint országosan és számszerűen Mitt Romney kapta a több szavazatot: a választók 50 százaléka őt szeretné elnöknek, míg 49 százalékuk szavazott eddig Obamára. Ennek ellenére az a jelölt lesz az elnök, aki országosan kevesebb szavazatot kapott, a végső győzelemnél ugyanis az elektori szavazatok számítanak. Legutóbb 2000-ben George W. Bushnak sikerült így bejutnia a Fehér Házba: félmillióval kevesebb szavazatot kapott, mint demokrata ellenfele, Al Gore, de sikerült 271 elektori szavazatot szereznie, így övé lett az elnöki poszt.

Több fontos ingatag államban sokáig képtelenek voltak eredményt hirdetni a hírtelevíziók. A legizgalmasabb verseny Floridában zajlik még mindig, ahol többször is megfordult az állás. Eddig a szavazatok csaknem kilencven százalékát összeszámolták, azonban nagyon szoros az állás: az NBC szerint Barack Obama 50-49-re vezet, és mindössze 46 ezer szavazat van közöttük. Az NBC becslése szerint ugyanakkor Obama megnyerte a szintén fontosnak számító Pennsylvania államot, és ezzel újabb húsz elektori szavazatot szerzett, valamint a tíz elektori szavazatot hozó Wisconsint is.

A világ számos országának vezető politikusai üdvözölték szerdán, hogy ismét amerikai elnökké választották Barack Obamát.

Hamid Karzai afgán elnök reményét fejezte ki, hogy országa és az Egyesült Államok viszonya szorosabbá válik Barack Obama újraválasztása nyomán. „A kétoldalú kapcsolatok a közös érdekek alapján kibővíthetők” – jelentette ki az afgán elnök.

Zabiullah Mudzsahid tálib szóvivő internetes üzenetében felhívta Obamát, hogy újraválasztását felhasználva ismerje el afganisztáni vereségét, és haladéktalanul vonja ki az országból az összes amerikai katonát.

Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök „melegen” gratulált Obamának újraválasztásához, és annak a reményének adott hangot, hogy a következő években a két ország kapcsolatai tovább virágoznak és elmélyülnek. Bizonyos benne – hangsúlyozta -, hogy Pakisztán és az Egyesült Államok képes lesz fejleszteni és szélesíteni kapcsolatait a kölcsönös érdekek tiszteletben tartásával.

Abdallah szaúd-arábiai király gratulált Obamának újraválasztásához, és dicsérte a két ország közötti szoros kapcsolatokat. Egyúttal síkraszállt a kapcsolatok továbbfejlesztése mellett minden területen.

Abdullah Gül török államfő a két ország közötti együttműködést méltatta, és leszögezte, hogy Ankara el van szánva a Washingtonnal fenntartott „mintaszerű partnerség” folytatására. Obama 2009-es ankarai látogatása során nevezte mintaszerűnek a két ország együttműködését az iszlám világgal folytatott párbeszéd és együttműködés számára.

Bronislaw Komorowski lengyel államfő táviratban gratulált Barack Obama amerikai elnöknek újraválasztása alkalmából, hangsúlyozva Lengyelország és az Egyesült Államok hagyományos barátságát és szövetségesi együttműködését. A lengyel államfő szerint a következő négy év a két ország „kétoldalú együttműködésének további elmélyítése szempontjából kulcsfontosságú döntéseket és megoldásokat hoz”.

„Az amerikai népnek az Ön személye és elnöki adminisztrációjának irányvonala iránti bizalma reményteli zálogát jelenti annak, hogy sikeresen megvalósuljon az Ön által megkezdett reform, és az Egyesült Államok hatékonyan küzdje le az előtte álló kihívásokat” – fogalmazott Viktor Janukovics ukrán államfő szerdán Barack Obamához újraválasztása alkalmából intézett üdvözletében.

Janukovics reményét fejezte ki, hogy a stratégiai partneri kapcsolatok Ukrajna és az Egyesült Államok között a jövőben is a barátság, a kölcsönös megértés és a konstruktív együttműködés szellemében fejlődnek tovább.

(forrás: [origo]/MTI)



A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.