Visszamenőlegesen javította a kiskereskedelmi adatokat a KSH

Gazdaság - szerző: Kacsúr Tamás

Jelentősen javította a múlt év második felétől a kiskereskedelmi forgalmi adatokat szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A januári kiskereskedelmi forgalom volumene így 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első becslés alapján március elején közölt 3,9 százalék helyett.

 

A KSH lábjegyzetben közölte, hogy a korábbi adatoktól való eltérést a dohányforgalmazás szabályozásának és az adatok forrásának megváltozása okozta. A KSH az élelmiszer-, ital-, dohányáru szaküzletek forgalmán belül a dohányáru-szaküzletek forgalmának megállapításához a korábbi mintavételes adatgyűjtésen alapuló becslés helyett 2014. március 10-étől a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től átvett teljes körű dohányforgalmi adatokat alkalmazza.

 

A kiskereskedelmi forgalom 2013. júliusig visszavezetett adatokból számított volumenindexei – a korábban közzétetthez képest – 1,2 és 2,3 százalékpont közötti mértékben emelkedtek.  

 

Az idén januárban a második becslés szerint 6,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,5 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben és az üzemanyag-kiskereskedelemben egyaránt 4,1 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene.  

 

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 2014 januárjában 599 milliárd forint volt, 36 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. A kiskereskedelmi forgalom közel fele (49,3 százalék) az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, egyharmada (32,6 százalék) a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, a fennmaradó 18,1 százalék pedig az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott.

 

Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a forgalom döntő hányadát (78,2 százalék) az élelmiszer jellegű vegyes üzletek adták, ahol az értékesítés volumene 3,8 százalékkal csökkent, miközben az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké – a dohány-kiskereskedelmet érintő jogszabályi változások miatt – 123,4 százalékkal volt több, mint 2013. januárban.

 

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene januárban 4,1 százalékkal nőtt 2013 hasonló időszakához képest. Az eladások az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 10,2 százalékkal emelkedtek, a textil-, ruházati és lábbeli üzletekben 8,3, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 6,8, a gyógyszer-, gyógyászatitermék- és illatszerüzletekben pedig 1,4 százalékkal nőttek.

 

A forgalom az előző évinél 4,2 százalékkal alacsonyabb volumenű volt a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk üzletekben. A használtcikk-üzletekben a forgalom volumene nem változott. A csomagküldő és internetes kiskereskedelemben a korábbi időszakhoz hasonlóan folytatódott a dinamikus bővülés, 26,4 százalékkal nőtt az eladások volumene. Az üzemanyagtöltő állomások forgalma januárban 4,1 százalékkal nőtt.

 

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai januárban 3 százalékkal nőttek.

 

A felülvizsgált adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 2013-ban 1,7 százalékkal haladta meg az előző évit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 2,3 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,3 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene tavaly.

 

HH/MTI