Zajlik az ebösszeírás, ezek a gazdik számíthatnak arra, hogy felkeresik őket

Helyi - szerző: HH

Zajlik Harkányban az ebek összeírása. Mint dr. Bacsáné Kajdity Petra közölte, első körben azok a gazdik vannak megszólítva, akik a három évvel ezelőtti összeíráskor adatot szolgáltattak.

 

 

A jegyző rámutatott: a későbbiekben adatot kap az önkormányzat abból az országos nyilvántartásból is, melyet az állatorvosok a transzponderek beültetése utáni adatszolgáltatásból tevődik össze.

 

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló kormányrendelet értelmében a négy hónaposnál idősebb kutya csak transzponderrel megjelölve tartható. A gazdiknak ezeket a mikrochippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő, valamint a bilétával rendelkező és a helyi nyilvántartásban már szereplő kutyákat is be kell jelenteni, illetve jelezni az esetleges változást.

 

Kutyánként kell kitölteni egy adatlapot, és leadni azt a polgármesteri hivatal portáján személyesen vagy postai úton beküldeni. Erre augusztus vége a határidő, mindehhez pedig nyomtatványt a portán lehet találni, vagy innen kinyomtatni.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.