Aláírták az ügysegédi rendszer megállapodásait

Baranya - szerző: Kacsúr Tamás

A 2010-ben elkezdődött közigazgatási reformban mérföldkőnek számít a 2013 január 1-jével működésbe lépett Járási Hivatalok kialakítása. A működésüket megkezdő Járási Hivatalok életében újabb lépcsőfokot jelent a települési ügysegédi rendszer elindítása, melynek célja, akár csak a közigazgatási reformnak az ügyfélbarát, szolgáltató közigazgatás megvalósítása, valamint, hogy a polgárok ügyeiket minél egyszerűbben, lakóhelyükhöz közel, illetve lakóhelyükön is elindíthassák - vezette fel dr. Farkas Anett, a Siklósi Járási Hivatal vezetője azt a megbeszélést, ahol ünnepélyes keretek között március 7-én aláírták a települési ügysegédi rendszer kialakításáról szóló együttműködési megállapodásokat.

A Siklósi Járásban azon 6 önkormányzattal kerültek megkötésre a megállapodások, melyek a március 1-től működésüket megkezdő közös önkormányzati hivatalok székhelytelepülései - tájékoztatott a hivatalvezető.

Azért van szükség az ügysegédi rendszer bevezetésére, mert a Járási Hivatal kialakításával, egy szervezeti átalakítással az ügyfelekhez legközelebb álló hatósági szerepkör lényegesen, bizonyos területeken pedig teljes mértékben megváltozott - mondta dr. Gáspár Jenő hatósági főosztályvezető. A településeken élő polgárok vonatkozásában az elsőfokú hatóság nem csak a jegyző, a Hivatal hatáskörei értelmében pedig nem a jegyző, hanem az esetenként jóval távolabb lévő Hivatal. Ezért született a döntés, hogy a hatóság, így az ügyintézési lehetőség megjelenjen a településekhez közelebb eső polgármesteri hivatalokban. Ennek az ügysegédi rendszernek ad helyet Alsószentmárton, Kovácshida, Nagyharsány, Újpetre, Diósviszló és Drávaszabolcsi önkormányzat.

A megállapodás tartalmazza az ügyintézések tárgykörét, mely a tájékoztatás adásán kívül elsődleges feladataként rögzíti a kérelmek intézését is, mint a hatóság legfontosabb feladatát. Meghatározza az ügyintézéshez szükséges technikai feltételek biztosítását is, mely az ügyfelek fogadását lehetővé téve hozzájárul az ügysegédek közös hivatalban való megjelenéséhez. A helyi sajátossággal bíró ügyek intézése továbbra is a jegyző feladata marad.