Sokat akaszthat Drávapiski az idei választásokon

Baranya - szerző: HH

Feladva függetlenségét a MEMO színeiben indul újra Mali Zoltán és négy képviselőjelölt. Drávapiski jelenleg is regnáló polgármestere nem jobb vagy baloldalra húz, a Gattyán-féle párt alapjait rakja épp le.

 

A Megoldás Mozgalom (MEMO) egy egymilliárd forintos mintatelepülés-alapot hozott ugyanis létre, melyet pártja színeiben polgármesteri mandátumot jegyző települések közt tervez szétosztani. A párt polgármesterjelöltjei cikkünk megjelenésekor országszerte tizenegy helyen vannak jelen. A mozgalom nagyban is gondolkodik, de a komolyabb városok vagy fővárosi kerületek terén nyilván nem kecsegtet számára sok jóval a június 9-i helyhatósági választás – így hányadában több marad a kisebb településen induló és révbe érő memós jelölteknek.

 

Mint Mali Zoltán lapunknak elmondta, a településen több beruházást is elterveztek, melyre az összeget fordítanák: egy napelempark üzembe állítása és a Drávapiskit lefedő ingyenes WiFi mellett a turisztikai célú sakkprogrammal is célba érnének, miszerint köztereiket híres sakkozók arculatával tennék színessé.

 

Drávapiskiben jelenleg még egy független induló pályázik a polgármesteri székre, míg további öt, szintén elkötelezettség nélküli személy képviselő szeretne lenni. A 80 szavazót számláló településen a megszerezhető mandátumok száma 4+1.