Hegyi Ákos: jó évet zárunk, de nem vagyok elégedett

Helyi - szerző: KT

466 ezer belépő – ennyit adott el novemberig a fürdő 2015-ben, meghaladva ezzel azt a 459 ezres számot, mely a tavalyi évet jellemezte. Az elmúlt esztendő kihívásairól, meghatározó körülményeiről Hegyi Ákos, a fürdő vezetője számolt be.

 

 

Év elején a tulajdonosokkal arról beszélgettünk, hogy új marketingcsatornákon új rétegeket megszólítva fel kell éleszteni a sok tartalékot rejtő fürdőt – mondta Hegyi Ákos, rámutatva: ezért egy viszonylag magas számot tűztünk ki magunk elé, tíz százalékos vendégszám-emelkedést elvárva. Ennek megfelelően egy közel 500 ezres belépőt kellett elérni.

 

Havi bontásban az igazgató ismertette: a januárt, márciust, júniust és az októbert negatívan zárta a fürdő az előző évi eredményekhez képest. Januárban nagyon rosszul indult az év, a hónap végi közlekedési nehézségek éreztették hatásukat. Februárban a kettes épületet a tetőszerkezete miatt nem lehetett használni, ami kihatott a márciusi eredményekre.

 

A főszezon első hónapjában, júniusban hat százalékos mínuszt könyvelhetett el a 2014. évi eredményekhez képest a fürdő, amit a Lepke medence felújítási munkálatai adtak. Az októberi eredményekhez Hegyi Ákos a három hét esőzés hatását sorolta, megjegyezve: a többi hónapban abszolút plusz eredményt tudhatnak magukénak. Ezek közül az extrém meleget jegyző és a Lepkét is üzemben tudó júliusban érték el a legnagyobb arányt, amikor 20 százalékkal több jegyet adtak el a tavalyi azonos hónaphoz képest.

 

Augusztus hónapban 7,5 százalékos pluszt mutathat fel a fürdő, annak ellenére, hogy amint Hegyi Ákos is megjegyzi, huszadika után az időjárás változásával szinte alig volt vendége a strandnak.

 

Az időjárás és a műszaki problémákból adódóan négy hónapban negatívat futottunk, míg hét hónapban pluszban zárunk – mondta az igazgató. A december hónapban teljesített jegyeladást előre vetítve összegezte: számításaik szerint 480 ezer lesz az eladott jegyek éves száma. Ebben az évben kettes medence nélkül és a Lepke másfél hónapos kiesésével ennél többet nem tudtunk teljesíteni, de ezek ellenére pluszt mutatunk fel. Ez egy szép eredmény, de nem vagyok elégedett vele – fogalmazott.

 

Jövőre félmillió

 

Két nagy projektje van az önkormányzatnak: az egyik a gyógyhelyfejlesztés, a másik a csúszdaépítés – ismertette a fürdővállalat vezetője, hozzátéve, mindkettőt kedvező előjelekkel várják. Ezek mellett az elkészült csúszdák és a teljesen megújult gyógyászati eszközpark, az állandósult műszaki feltételek jövőre még magasabb belépőszámot ígérnek. Az új marketingcsatornákat, megszólított háziorvosokat és érdekköröket is kiemelve Hegyi Ákos úgy véli, hasonló időjárási körülmények között és műszaki probléma nélkül 2016-ban legalább félmillió eladott jegyet tudnak megszámolni.

 

Elkészül a kettes

 

A munkálatok már korábban elkezdődtek, és ugyan a kivitelezőt a szerződése december 31-ig kötelezi azok elvégzésére, de az előzetes megállapodások szerint december 15-e környékére elkészülnek. A tetőszerkezet héjazata megújult, fedve van az épület, a külső szigetelés és a zsindely rajta van – mondta a vezérigazgató.

 

A belső munkálatokat ismertetve közölte: a lambériák felhelyezése folyik miközben kisebb javítások is váratnak magukra, mint a fugázás vagy a csempejavítás. Folyamatban van a saját bevételből megvalósított fűtés korszerűsítése és a gépészeti rendszer felújítása. Ezeknek megfelelően december 19-én, szombaton üzembe is lehet helyezni a medencét – jelezte a vezérigazgató.

 

Jó befektetés a jövőbe

 

A kórház, az önkormányzat és a fürdő közösen kereste meg a Magyar Fürdőszövetséget, hogy hozza Harkányba az őszi közgyűlését – mondta Hegyi Ákos a múlt heti esemény hozamát ismertetve. Be szerettük volna mutatni, hogy milyen változások mentek végbe. Ezt tettük korábban a Kórházszövetséggel és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületével is, aki tavasszal itt is tartotta közgyűlését.

 

A Magyar Fürdőszövetség – aki most ősszel városunkban tartotta közgyűlését – tagjai között tarthatja számon a legnagyobb és legérdemlegesebb fürdőket. Rendes, egyéni valamint pártoló tagjai révén szakértőkkel, külső cégekkel, a fürdők működéséhez szükséges hátteret biztosító szakemberekkel rendelkezik. Emellett van hat állandó bizottsága, akik szakmai prezentációjukat is itt tartották meg, így a harkányi munkatársak helyben, első kézből ismerkedhettek meg mind az aktuális jogi, ügyrendi, műszaki, orvosi vagy marketing kérdésekkel, folyamatban lévő és lezárt ügyekkel – mondta a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.

 

A Fürdőszövetség egy presztízs-szövetség – folytatta. Mindazonáltal, hogy a közgyűlést hosszú évek óta először vissza tudtuk hozni Harkányba, sikerült elismertetni a város jelenlétét a piacon, hiszen szinte az összes tagja eljött és megismerte a fejlesztéseket. A magyar fürdők számoljanak azzal, hogy Harkány nem csak az első tízben szeretne hosszú évekig maradni, hanem látogatószámot növelni és fejlesztéseket is elérni – utalt Hegyi Ákos az Év Fürdője szavazásban is elért eredményre.

 

A harmadik hozam, hogy olyan prezentatív személyek jelentek meg a közgyűlésen. Szerencsés apropó, hogy itt kapták meg a minősítésüket a fürdők a szövetségtől, ami sok érdeklődőt vonzott. A Magyar Turizmus Zrt. elnöke mellett, jelen volt két államtitkár is – mutatott rá Hegyi Ákos dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai helyettes államtitkárának valamint az önkormányzat által meghívott Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárának szereplésére valamint a város országos sajtóban, médiában való megjelenésére.

 

Mint a vezérigazgató mondta, az eddigi egyik legmagasabb létszámú esemény rendezésének joga önmagában is óriási elismerés Harkánynak, jó befektetés a jövőbe – fogalmazott.