Angyal Károly: LMP-s jelölt indulhat a 2019-es választásokon

Helyi - szerző: HH

Szél Bernadett országjáró körútján időzött Harkányban, ahol Angyal Károllyal, volt siklósi polgármester-jelölttel egyebek mellett a 2019-es helyhatósági választások harkányi terveit is felvázolták. Mint rámutattak, számítani lehet arra, hogy a párt támogatásával polgármester- vagy képviselőjelöltet állítanak.

 

 

Szél Bernadett itteni tartózkodása alatt lapunknak elmondta: a dél-baranyai településeken további támogatókat, segítőket keresnek a mostani országjárásuk alkalmával. Igazból már kicsit készülünk 2019-re – fogalmazott a Lehet Más a Politika (LMP) pozíciójában nemrég egyedül maradt társelnöke.

 

Angyal Károly, a párt megyei képviselője a 2014-es választásokon is túlmenően – személyek érintése nélkül – hozzátette: már az időközi választásokon is történtek részükről megkeresések és egyeztetések, de a két utolsó választáson nem volt általuk támogatott jelölt Harkányban. Mint kérdésre válaszolva elmondta, nagyon nagy esély van arra, hogy a dinamikusan növekvő párt támogatásával a 2019-es helyhatósági választásokon fognak valamilyen minősítésben jelöltet indítani.

 

Annyit el lehet árulni, hogy tagjaink, segítőink közül többen laknak Harkányban, de egyéni döntést is jelent az, hogy valamilyen szinten – polgármesternek vagy képviselőnek – szeretnének-e indulni a választásokon. A támogatottságból világosan látszott, hogy erősen konzervatív gondolkodású emberek lakják a várost, de azt gondolom, hogy ’19-ben meg tudjuk oldani ezt. Képviselőként könnyebb a helyzet, a polgármester-jelölt már speciális eset – mondta.

 

Kérdésre válaszolva Szél Bernadett, a párt társelnöke későbbi időszakra mutatott annak eldöntése kapcsán, hogy az általuk támogatott személy függetlenként vagy az LMP színeiben jelenhet-e meg a választási íven. Mint mondta, a Parlament legfiatalabb pártja jelenleg az organikus szervezetépítés folyamatában van.