Több mint egymilliárd forintnyi pályázatot nyert Harkány

Helyi - szerző: KT

Míg az Esély Otthon kapcsán legutóbb is egy nyertes, 156 millió forintos pályázatról számolhattunk be, az elmúlt napokban több, mint 920 millió forint értékben hirdettek ki öt nyertes pályázatot.

 

Mint Baksai Tamás jelezte, valamennyi EFOP és TOP keretből érkező pályázat száz százalék támogatási intenzitást élvez, azaz önerő nélkül valósítható meg. A nyertes pályázatok között szerepel az ipari park kialakítása, de a következő időszakban olyan projektek is zajlanak majd, mint az egészségügyi alapellátás fejlesztése vagy a Zsigmondy sétány hamarosan induló felújításához igazodó őstermelői piac felújítása.

 

Harkány polgármestere kiemelte, szintén kedvező elbírálást kapott a bölcsőde pályázata és a művelődési ház belső tereinek felújítása is.

 

A legutóbb kihirdetett, alábbiakban összegyűjtött pályázatokkal részletesen folyamatában foglalkozunk majd. Harkány számára az elmúlt napokban öt esetben született kedvező döntés:

 

Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése Harkány térségében (EFOP-1.8.2-17, 109.996.726 forint): a pályázat a megfizethető, fenntartható és minőségi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés biztosítását célozza meg, beleértve az egészségügyi szolgáltatásokat és a közérdekű szociális szolgáltatásokat is. A megvalósításba az öt, összesen 6546 főt ellátó praxis is bevonásra kerül.

 

Őstermelői piac kialakítása és piacfejlesztés Harkányban (TOP-1.1.3-16-BA1, 299.947.648 forint): az őstermelői piacrész felújítását takarja, mely részben érintkezik a Zöld város projekttel. A projekt során a Bajcsy Zsilinszky utcától – a buszpályaudvar körüli, a helyi termékeket értékesítő, jelenleg szabadban lévő árusító felületekre, és a hozzá tartozó elavult épületekre – az Ady Endre utcára kiérő területre terjed ki. A projekt fő tevékenysége e piacrész felújítása.

 

Ipari parkok, iparterületek fejlesztése (TOP-1.1.1-16-BA1 , 391.999.958 forint): a központi üdülőövezettől távol, a város északi határában barnamezős rekonstrukció által kerül kialakításra az új iparterület. Az új vállalkozások indításához és meglévők fejlődéséhez a város jó feltételeket tud kínálni a – jelenleg valamivel több mint 30 százalékában kihasznált – volt gépállomás területén kialakítható ipari övezettel.

 

Bölcsőde kialakítása és az óvoda minőségi fejlesztése Harkányban (TOP-1.4.1-16-BA1, 103.930.660 forint): az ellátási területen nem működik a 3 éven aluli gyermekek napközbeni elhelyezését szolgáló intézmény vagy szolgáltatás, az óvoda Harkány város és a hozzá tartozó környező kis települések egyetlen nevelési intézménye. A bölcsőde létrehozásával a városban eddig nem elérhető szolgáltatás, intézmény kerül kialakításra várhatóan jövő év szeptemberétől.

 

Harkány Város klubhelyiségeinek átalakítása és eszközbeszerzése (EFOP-4.1.7-16, 18.778.565 forint): a művelődési házban a belső helyiségek, klubhelyiségek kialakítása mellett eszközbeszerzést is tartalmaz.