Megújul a művelődési ház is

Helyi - szerző: HH

A művelődési ház alsó folyosója, több irodája és a személyzeti mosdók felújítása során klub- és legalább 15 fős oktatóterem kerül kialakításra annak a 18,7 millió forintos EFOP pályázatnak köszönhetően, melyet nemrég nyert el a város önkormányzata.

 

A pályázat általános célkitűzése az egész életen át tartó tanulás támogatása, előadóművészeti csoportok próbahelyiségeinek illetve a közösségek önképző köreinek, klubhelyiségeinek kialakítása, kiszolgáló helyiségek infrastrukturális fejlesztése, az épületbővítés.

 

A teljes egészében támogatott projekt kapcsán jelentős mennyiségű informatikai eszközök is beszerzésre kerülnek, így egyebek mellett projektorral és számítógépekkel is felszerelik az épületet.

 

Mint Herendi Ferenc a művelődési ház vezetője ismertette, a nagyterem színpadi részét és a mennyezeti világítását az idei költségvetés lehetőségeitől függően önerős beruházásként fejlesztenék: a függönyzet valamint a színpad padlójának cseréje mellett a világítótestek energiatakarékos armatúrára való kiváltását valósítanák meg a pályázati elemek lebonyolítása után. Szintén az önkormányzat saját költségvetéséből alakulna át az előtér, ahol a büfé rácsa eltűnik, pultja beljebb kerül, a vonalában pedig egy zárt tároló helyiség lesz kialakítva. A jelenlegi fogasos részt egy ruhatár váltja fel.

 

A művelődési ház munkálatai heteken belül kezdődnek, az ütemezések során arra is figyelemmel kell lenni, hogy az április 8-i választások alkalmával az épület ad otthon az egyik szavazókörnek.