1700 dolgozót bocsát el a Magyar Telekom

Belföldi hírek - szerző: KT

A Magyar Telekom mintegy 1700 munkavállalójától válik meg a következő két év során – jelentette be a társaság csütörtökön. A végkielégítések költségei 9 hónap alatt térülnek meg.

 

 

A munkatársak egy része az idén, másik részük a jövő évben távozik a vállalattól – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből. A Magyar Telekom a költségcsökkentő intézkedéstől versenyképességének javítását reméli a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős versenyben.

 

A társaság közölte azt is, hogy megállapodott az érdekképviseletekkel a következő két évet érintő bér-, létszám és béren kívüli juttatási kérdésekről. Az érdekképviseletek ugyanakkor azt közölték, hogy nem tartják reálisnak a bejelentett létszámcsökkentés megvalósíthatóságát. Álláspontjuk szerint az elbocsátás a munkavállalók leterheltségének aránytalan növekedését okozhatja és veszélyezteti a munka-magánélet egyensúlyát. Közleményük szerint a megállapodás aláírását a távozó kollégák részére nyújtott juttatási csomag indokolta.

 

A végkielégítéssel kapcsolatos költségek teljes összege megközelítőleg 12 milliárd forintot tesz ki, melyből 4 milliárd forintot 2014 szeptemberében könyvel el a vállalat. Az intézkedéstől nettó 15 milliárd forint személyi jellegű költségmegtakarítást vár a vállalat a 2 év során, vagyis az elbocsátási költségek átlagosan 9 hónap alatt térülnek meg.

 

A távozó munkatársak újra-elhelyezkedését aktív álláskereséssel, munkaerő-piaci tréninggel és személyes tanácsadással támogatja a vállalat. Ezen felül az elbocsátásra önként jelentkezőknek további egyedi juttatásokat ad.

 

A Nokia és a Magyar Telekom létszámleépítési terveivel kapcsolatban a kormány minden olyan eszköz alkalmazását megvizsgálja, amely enyhítheti a lépések negatív hatásait. A kabinet célja, hogy gyors és szakszerű segítséget nyújtson az érintett munkavállalóknak szükség szerint európai uniós és magyarországi „gyorsreagálású válságkezelési források” bevonásával – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.