30 milliárdos LEGO-beruházás Nyíregyházán

Gazdaság - szerző: HH/MTI

A Lego bővíti nyíregyházi gyárát, a 30 milliárd forint értékű beruházás keretében a cég 1600 fővel növeli munkaerő-állományát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.  

 

 

Szijjártó Péter közölte: a kormány költségvetési forrásból 4,4 milliárd forinttal járul hozzá a nyíregyházi beruházáshoz, amely azért is kiemelt jelentőségű, mert egy ilyen mértékű munkahelyteremtés rendkívül fontos az országnak azon a részén.

 

A tárcavezető szólt arról is, hogy a Lego dán családi tulajdonú vállalat, és a Magyarországon jelenlévő dán vállalatok több mint tízezer embernek adnak munkát. Dánia a 25. legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a magyar-dán politikai kapcsolatok továbbra is jók – mondta.

 

Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató, a Lego-csoport senior alelnöke elmondta: a fejlesztéssel kétszeresére nő a nyíregyházi gyár mérete, 120 ezerről 250 ezer négyzetméterre. Több mint 700 új gépet szereznek be, és a csomagolási kapacitást is bővítik – közölte.