Terrorcselekmény előkészülete miatt emelt vádat az ügyészség egy magyar fiatal ellen

Belföldi hírek - szerző: HH

Terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe Kecskeméten egy magát iszlamistának valló magyar férfit – közölte a Fővárosi Főügyészség. Sajtóértesülések szerint a Balatonnál akart a tömegbe hajtani.

 

 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnapi napon végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy “Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén”.

 

Részleteket nem közöltek, csak annyit árultak el, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit a TEK beosztottjaival előállította, és gyanúsítottként hallgatta ki a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.