A fürdő nem hibázott, az NFÜ módosított

Helyi - szerző: KT

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szombaton nyilvánosságra hozta azt a listát, amin a pályázatokban vállalt nyilatkozattételi kötelezettségüket nem teljesítő cégeket sorolta fel. Az így mulasztóként felsorolt vállalatok  és vállalkozások elveszítik a korábban számukra megítélt támogatást. A lista 2493 szervezete között négy harkányi, köztük a fürdő is szerepelt.

 

Kesjár János, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt. vezérigazgatója tájékoztatott: valamennyi pályázati dokumentációjukat ellenőrizték és biztos benne, hogy munkatársaival nem követtek el mulasztást, ezt jelezték is az ügynökségnek.

 

Az NFÜ listájára korábban azok a kedvezményezettek kerültek fel, akik a harmadik kiküldést követően sem vették át a pályázataikhoz kapcsolódó átláthatósági nyilatkozatot. Az ügynökség helyt adott a felülvizsgálati kérelemnek, adminisztrációs hibára hivatkozva módosította listáját, azon ma már nem szerepelt a fürdő.