Túlzottdeficit-eljárás miatt zárolták az egyetemek pénzét

Gazdaság - szerző: KT

Nem történt újabb zárolás a felsőoktatási intézményeknél, hanem a túlzottdeficit-eljárás miatt az összes ágazatot érintő májusi kormánydöntést most hajtották végre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága szombaton az MTI-vel.  

 

Az államtitkárság ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Népszabadság értesülései szerint a kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél. Ez az első számítások szerint három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban.

 

A felsőoktatási államtitkárság felidézte, a kormány az uniós túlzottdeficit-eljárás miatt a zárolásokról – minden más ágazatra is kiterjedően – még májusban döntött, a zárolást a többi ágazatban végre is hajtották. A közlemény szerint a döntés végrehajtását elhalasztották a felsőoktatásban az intézmények akkori gazdálkodási nehézségeire tekintettel arra az időszakra, amikorra az intézményekkel már biztosan tudhatóan megtörténik a 2012-es évre vonatkozó végleges elszámolás, illetve beérkeznek más bevételek is. Hozzátették: ezzel az volt a cél, hogy a felsőoktatási intézményeket a lehető legkisebb mértékben érintse hátrányosan az EU által megkívánt döntés. Ez épp arra az időszakra esett, amikor bejelentették: az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól.

 

Az államtitkárság szerint a nyár és a kora ősz folyamán az intézményeknek átutalták azokat a 2012-es elszámolásból járó maradványpénzeket, amelyek kellő fedezetet biztosítanak a mostani befizetésekhez, így a zárolások nem vezethetnek működési zavarokhoz. Az intézmények túlnyomó többségénél a zárolt összegek és a nyáron, ősszel folyósított összegek kiegyenlítik egymást, így a tavaszi zárolási döntés mostani végrehajtása lényegében „nullszaldós” – közölte a szakállamtitkárság.

 

A kormány május 10-én tette közzé, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében hozott egyenlegjavító intézkedéseknek tételesen mekkora hatásuk lesz 2013-2014-ben a költségvetés egyes elemeinél. Az egyenlegjavító pénzügyi intézkedések összhatása 2013-ban 92,9 milliárd forintot, 2014-ben 172,9 milliárd forintot tesz ki. Ebből a költségvetési szervek és a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok zárolása mindkét évben 68,9-68,9 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos tételek zárolása évente 3 milliárd forintot jelent majd. A Magyar Közlönyben kedden közzétett határozat szerint a kormány módosította a májusi határozatát, a zárolt összeg 53,8 milliárd forintra csökkent. A több mint 15 milliárdos zárolásmérséklés a legnagyobb összegekkel a Belügyminisztériumot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát érinti, zárolási kötelezettségük 6-6 milliárddal lett kevesebb, így az Emmit összesen 10,9 milliárdos zárolási kötelezettség terheli.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.