Orbán: a közmunka a romák számára a legnagyobb jótétemény

Belföldi hírek - szerző: Kacsúr Tamás

A közmunka volt a legnagyobb jótétemény a roma közösség számára az elmúlt négy évben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután megbeszélést folytatott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével, Farkas Flóriánnal.

 

 

Orbán Viktor a tárgyalás után közölte azt is, miniszterelnöki biztosnak kéri fel Farkas Flóriánt.

 

A kormányfő nyilatkozatában megerősítette, hogy az európai – és a hamarosan Magyarországon is jelentkező – munkaerőhiányra nem a bevándorlást, hanem a rejtett tartalékok mozgósítását tartja a helyes erkölcsi megoldásnak, márpedig Európa és benne Magyarország legnagyobb rejtett tartaléka szerinte a roma közösség. Ha nekünk képzett (…) sok százezres munkaerőpiacra lesz szükségünk, akkor elsőként a Magyarországon élő roma közösség képzésével, oktatásával, nevelésével, munkaerő-piaci részvételre való felkészítésével kell foglalkoznunk – közölte.

 

A miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte a közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény, amit az elmúlt négy évben adhattunk. A közmunkaprogramban egy év alatt részt vevő mintegy 300 ezer emberből 57 ezren voltak olyanok, akik korábban semmit nem dolgoztak, ez volt rá az első lehetőségük – tájékoztatta az MTI-t.

 

A bevándorlást kritizálva úgy foglalt állást, hogy azt meg kell állítani, mert komoly bajok adódnak belőle. Ehelyett – folytatta – az európai politikának segítséget kell nyújtania azoknak az országoknak, ahonnan az emberek el akarnak jönni, és Európában akarnak letelepedni.