Tradíció és történelem – Szabadegyetem tizedjére

Életmód - szerző: KT

A hagyományoknak megfelelően Horváth Tamás nyitotta meg a Harkányi Szabadegyetemet, amely immáron tizedik alkalommal érkezett városunkba.

 

Harkány fejlődése nem lehetséges a kultúránk, tradíciónk ismerete és szeretete nélkül – mondta Baksai Tamás, rámutatva a jubileumát ünneplő rendezvény szerepére és egyben köszönetet mondva a rendezőknek.

 

Néprajz és a magyar nép története – szólt dr. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár előadása, rámutatva nemzetünk egységére és a magyarság, a magyar történelem sajátosságaira. Az est másik vendége, Radvánszky Ferenc református lelkész Kárpátaljáról érkezett városunkba. Magyarok a híd alatt című előadásával a Kárpát-medencét helyezte el Európában. A szabadegyetem első estéjét Petrás Mária és a Muzsikás együttes műsora a református templomban zárta.

 

A szombati műsorsorozat 15 órakor kezdődik az általános iskolában, dr. Szabó Szabolcs tanár-karnagy Magyarország, komp-ország? című Adyt követő előadásával. Ezt követően fél ötkor Hazatérés 1941. – Az andrásfalvi református székelyek Bácskába telepítése fotókiállítást dr. Hoppál Péter államtitkár nyitja meg. A bukovinai székelyek történetét Kóka Rozália dolgozta fel, a hidasi néptánccsoport közreműködésével tartott Édes hazám, mit vétettem? című műsort a megnyitó után tekinthetjük meg.