Sikerrelt zajlott a Tenkes Egészségkert program

Baranya - szerző: KT

53 településen mind a 21 háziorvosi praxis bevonásával és közel 10000 résztvevő kapcsán ismerhettük meg a Tenkes Egészségkertet. Az egészségfejlesztési program 122 millió forintból megvalósított programja 200 eseménnyel volt jelen a teljes térségben.

 

 

A most záruló program nem az első törekvése és nem is az első sikeres programja a siklósi kórháznak, hogy a kistérségben élők életminőségét javítva az egészségfejlesztésben fontos szerepet vállaljon. Erre Antoni Gabriella, a kórház ápolási igazgatója mutatott rá azon a zárórendezvényen, ahol az elmúlt időszakban zajló Tenkes Egészségkert egészségfejlesztési tevékenységéről számoltak be.

 

Kanizsai István, a Siklósi Kórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: két éve sikerrel vettek részt az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségben című pályázaton, mely kapcsán a kórház 122 millió forintból valósíthatta meg a Tenkes Egészségkert elképzeléseit. A program a lakosság életminőségének javítását és az egészségben eltöltött éveik számának emelését célozta meg.

 

Sikerük érdekében a kórház az Országos Fejlesztési Irodával együttműködve hozta létre az egészségfejlesztési irodát. 53 településen szervezett mintegy kétszáz programjukat nagy érdeklődés övezte: a települések lakói káros szenvedélyükről való leszokás kapcsán alkohol- és drog- valamint dohányzási problémáikban kértek és kaptak segítséget, de beszámolhattak pszichés és munkahelyi gondjaikról is. Klubfoglalkozások és szaktanácsadás keretében étrendi, szív- és érrendszeri problémáikra kaptak választ. Népszerű csoportfoglalkozások is indultak, úgy, mint az alkoholfüggők, szenvedélybetegek és krízishelyzetűek önsegítő csoportja.

 

A program utolsó negyedévében tovább bővült az igénybe vehető szolgáltatások tára, amikor felkerült a palettára a hallószervi- és szájüregi-, nőgyógyászati, bőrgyógyászati-, fogászati-, urológiai szűrővizsgálat is. A Tenkes Egészségkert programja nem ér véget: további három éves fenntartási időszakában van, de eddigi sikerét is jól mutatja, hogy a csoportok működésén túl több településen visszavárják a szakembereket.