Közös migrációs ellenőrzést tartottak – trükközők is buktak

Helyi - szerző: HH

Az országos migrációs feladatoknak megfelelően Harkányban is ellenőrzéseket végzett az idegenrendészeti hatóság, közösen a helyi rendőrséggel és az önkormányzat munkatársaival. A több szálláshelyet is érintő, idegenforgalmi előszezonnal és az elektronikus vendégkönyv bevezető szakaszával is egybeeső intézkedés nem egy helyen félreértéseket okozott, de ugyanakkor komoly elégtelenségeket is feltárt.

 

 

Az akció fő célja nem a vendégkönyvek ellenőrzése volt, de a szálláshellyel és vendégéjszakával trükköző szállásadók akaratukon kívül is megnehezítették a rendőrök dolgát.

 

Az idegenforgalmi szezon kezdetével a szállásadók vendégéjszakáinak ellenőrzése mint minden évben, idén is kényes és érzékeny terület. A turisztikai egyesületek által támogatott – homályos részleteket rejtő és június elsejével bevezetésre kerülő – elektronikus vendégkönyv és kedvezménykártya több év és tízmillió forint elköltése után kísérleti időszakába lépett, az általa hozott változás és többek szerint nem megfelelő időrendiség szintén feszültséget kelt.

 

Az elmúlt időszak drasztikusan megnövekvő bevándorlási- és menekülthullámai kapcsán az idegenrendészeti hatóság feladatai kibővültek. Az országunkban tartózkodó külföldiek ellenőrzése a vendéglátás területét is érinti. Az országos koncepcióval bíró migrációs, idegenforgalmi feladatvégzés – melyet a rendőrség végez – így rendszeres, visszatérő ellenőrzést jelent a szállásadók körében.

 

Mivel a tartózkodás szabályai a szállásadó törvényben és rendeletekben meghatározott köteles tevékenységei kapcsán – úgy, mint a vendégkönyv pontos vezetése – ellenőrizhető, a napokban hasonló ellenőrzések történtek Harkány több szálláshelyén is.  A helyiek nagy része rosszul ítélte meg az intézkedést, mely kezdete egybeesett az idegenforgalmi szezon előtti és az elektronikus vendégkönyv bevezetését megelőző időszakkal.

 

Az idegenrendészeti hatóság által delegált hivatalos személyt a helyi rendőrség egy tagja valamint az önkormányzat részéről egy vendégellenőr kísérte, így összesen két csoportot hozva létre – tudtuk meg hivatalos forrásból. Az ellenőrzések eszköze elsősorban a vendégkönyvek követése volt, de a szúrópróba-szerű ellenőrzések során nagyon hamar nyilvánvalóvá vált: azok fellapozása nem elegendő, ugyanis sok esetben nem tükrözik a valóságot vagy komoly és következetes pontatlanságot tartalmaznak.

 

A vendégkönyvi anomáliák között akadtak időpont nélküli, szinte biankó bejegyzések, de találtak egyazon helyen több olyan szobát is, ahol a könyv szerint meg sem érkezett vendégek laktak. Úgy tudjuk, a mostani alkalommal a szabálytalanságot elkövető szállásadóknak bírságra nem kell készülniük, figyelmeztetésben fognak részesülni, ami azonban a következő esetleges szabályszegéskor figyelembe lesz véve.

 

A napokban történt összevont hatósági ellenőrzés nem egyedülálló intézkedés. Az év folyamán több alkalommal fognak ilyen akciót szervezni, a helyi sajátosságok figyelembe vételével hasonló felállásban: az önkormányzat által szolgáltatott szálláshelyek listájából az idegen hatóság jelöli ki ellenőrzésre a címet.

 

Egy magát megnevezni nem kívánó szállásadó úgy véli, egyesek azért dühösek, mert fény derült a simlijükre, mások pedig a korábbi évek gyakorlatából kifolyólag elvárták volna, hogy figyelmeztessék őket az ellenőrök érkezésére. Hozzátette: a „kúrtaxát” ő maga befizeti miután elkéri a vendégtől, de akad olyan, aki azt elfelejti továbbfizetni az önkormányzat felé. Hangoztatta: úgy van jól, hogy annak a járdáját csinálják először meg, aki a legtöbbet fizeti be és azt csalás nélkül teszi – hiszen az állam minden ilyen forinthoz további forintokat tesz hozzá. Rámutat: akkor igazságos a rendszer, ha ezt a bevételt az önkormányzat vissza is forgatja a turisták számára kedvező fejlesztésekbe.

 

Baksai Tamás, Harkány polgármestere elmondta: a hatósági ellenőrzésekben tapasztaltakról a későbbiekben fogják az önkormányzatot tájékoztatni, mely egész biztos, hogy számukra is hasznos tanulsággal fogy szolgálni.

 

Az Elektronikus Vendégnyilvántartás és Harkányi Kedvezménykártya Rendszer bevezetésével valamint használatával kapcsolatban rendszeres tájékoztatást és oktatással egybekötött konzultációkat tartanak, mely további időpontjai május 28. és 31., helye a könyvtár, kezdési időpontjai mindkét napon 10 és 12 óra.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.