A szezonális feladatok mellett az ütemtervet is tartani kell

Helyi - szerző: KT

Az embert, időt és gépet próbáló őszi lomb- és zöldhulladék takarítás mellett az év elején alakult Városgazdálkodási Zrt. több ütemezett feladata is erre az időszakra esik. Témaindítónkban a Zrt. vezetőjét kérdeztük.

 

 

Ősszel a járdaépítés is második szakaszába kerül – mutatott rá Marosi András arra a négyezer méternyi felújításra és burkolatcserére, melynek koncepciójáról korábban határozott a város képviselő-testülete.

 

Az első ütemben felújított Kőrösi Csoma, Arany János, Rákóczi és Erdőszél utcai járdaszakaszok mellett ősszel az Alkotmány, Than Károly, Zrínyi és Petőfi utca, a Nevelők, Zsolnai, Ady, József Attila, Vak Bottyán és a Ságvári utcában várat magára összesen négyezer méternyi járdacsere, de a Zsigmondy sétányon és a Kossuth utcában is van javításra szoruló szakasz.

 

Lassan helyükre kerülnek az új padok is

 

Az elhúzódó szabadalmaztatási eljárás lezártával ősszel kerülhetnek ki az első, Városgondokság által készített padok is. Mint a Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója ismertette, a formavédelmi eljárás heteken belül záródik, az ősszel városba kerülő mintegy 20-21 ezer muskátli már ezeknek a kombinált eszközöknek a virágtartóiba kerülnének.

 

A lombhullás folyamatos feladatot jelent

 

Ősszel a legtöbb feladatot az avar eltakarítása jelenti. Ehhez a munkához beszereztünk három új gépet, amik beüzemelése jelenleg van folyamatban. Az egyik egy lombszívgép, valamint beszerzésre került Nissan két teherautó, melyek már az őszi munkálatokban is részt vesznek – mondta Marosi András.

 

Erősen gondolkodunk a komposztálási eljárások bevezetésén. Az előállított minőségi humuszt jövőre már árustani is lehetne, lényegesen kedvezőbb áron, mint azt mondjuk a benzinkutakon kapni lehet – fogalmazott.

 

Be lett osztva

 

Az ütemezett feladatok között szerepel a hegyi utak karbantartása és a vizesárkok tisztítása, rendbetétele is, de mostanra készült például el a régi Mini ABC melletti játszótér, melyet szinte teljes egészében fel kellett újítani.

 

A tavalyi évben hasonló célra felhasznált költségkeretnél egyetlen forinttal sem lehet többet költeni a városgazdálkodási feladatokra – emlékeztetett a városgazdálkodás vezetője a működtetés feltételeire. Kérdésre válaszolva kijelentve, a költségek a tervezettek szerint, feladat- és időarányosan látszanak eloszlani. Kiemelte: a napokban érkező két teherautó vásárlásával a beruházások értéke eléri a 30 millió forintot.