Nemzetközi tendert készít elő Harkány

Helyi - szerző: HH

Az akvakultúra fejlesztésével kapcsolatos mintaprojekt kidolgozásában vesz részt Harkány. Az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot nemrég fogadta el a város képviselő-testülete.

 

A műhelymunkában a horvátországi Prelog és a szlovéniai Lendva városa vesz még részt. A Harkány által képviselt magyar részről a fürdőfejlesztés kerül középpontba, aminek koncepcióját egy munkacsoport fogja kidolgozni. Az elkészült anyag alapja lehet egy esetleges későbbi pályázatnak, az azon való részvételt, azaz a pályázat benyújtását majd a részletek ismeretében kell mérlegelni.

 

Az Európai Unió a tagállamok természeti és kulturális értékeinek turisztikai együttműködéssel való hatékonyabb kiaknázását szem előtt tartva Magyarország, Horvátország valamint Szlovénia tekintetében jóváhagyta a 2014-2020 között megvalósításra kerülő határon átnyúló interregionális együttműködési programokat (Interreg), és a programok megvalósítását támogató költségvetést.

 

A projekt-ötlet anyagának kidolgozásában Harkány is részt vesz – hozta meg az erre vonatkozó döntést a város képviselő-testülete.

 

Az, hogy a konkrét program milyen elemeket sorakoztat fel, a pályázatba milyen tartalom férhet bele, illetve milyen önerővel bír, a munka végén összeálló projektalapító dokumentum fogja tartalmazni, aminek ismeretében a képviselő-testület dönthet a pályázat benyújtásáról – ismertette dr. Markovics Boglárka.

 

Harkányi részről kifejezetten a fürdő fejlesztése lenne a cél – tudtuk meg, amit azért is fontos megjegyezni, mert hasonló célra uniós források már nem állnak rendelkezésre. Lendva első elképzelései között egy belvárosi rekonstrukció mellett fürdőfejlesztés is szerepel, míg Prelog terveiről e korai stádiumban még keveset tudni.