Vezércsel: a két ütem felcserélése lesz a fürdőfejlesztés megoldása

Helyi - szerző: KT

Megcserélve a tervezett fejlesztés két lépését, év végére változatlan tartalommal készülhet el a fürdő medencéjének valamint épületrészének rekonstrukciója.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendelkezésre álló egymilliárdos állami támogatás összege a beérkezett ajánlatok alapján nem elegendő a teljes, eredetileg is két lépcsőre bontott beruházásra. Az eredeti tervek szerint a hármas medence megújítása és az évtizede elbontott tető pótlása lett volna az első lépés, majd a hozzá tartozó kettes épület belső tereinek rekonstrukciója és a benne lévő csúszdák kialakítása zárta volna a projektet.

 

A fejlesztést nem hagyják el és annak tartalmát nem változtatják meg, egyes lépések felcserélésével pedig az eredetileg kitűzött év végi határidőt is tartani lehet.

 

2016-ban 1,7 milliárd forint állami támogatást kért Harkány, melyből egymilliárdot hagytak jóvá. Az ennek tudatában kitűzött koncepciók és elkészített tervek szerint ez még elég is lett volna, ám ironikus módon épp az országban tömegével induló építkezések és építési beruházások miatt az utóbbi hónapokban drasztikusan megugrottak az építőipari – munka és anyag – árak. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés egyetlen résztvevője 390 millióval e kereten felül tudta volna elvégezni a munkálatokat, a szerződéskötést így abortálni kellett.

 

Világossá vált, hogy újabb állami támogatást kell igényelni, aminek sikerére csak később lehet számítani. Ekkor jött a műszaki osztály és a városvezetők ötlete, hogy a fejlesztés egyes lépéseit felcserélve igenis el lehet kezdeni a munkálatokat. Előre véve a rendelkezésre álló keretből elvégezhető épület rekonstrukciót – belső tereinek kialakítását a csúszdával – egyidőben elindulhat a kiegészítő állami támogatás igénylése, mely az időközben aktuálissá váló második ütemet biztosíthatja – azaz a medencét érintő munkálatokat valamint a tető építését.

 

Baksai Tamás kérdésünkre elmondta: a két felcserélt ütem kezdése várhatóan a nyári hónapokban találkozik, amikor elindul a kettes épület és állhatnak neki hármas medencének valamint a hozzájuk kapcsolódó tetőnek. Így az eredeti elképzelések szerint év végére fejeződhet be a teljes fürdőfejlesztés.

 

Ez a legnagyobb lépés

 

A mostani uniós fejlesztési ciklus nem teszi lehetővé a fürdő pályázati forrásból való fejlesztését. A polgármester a csütörtök délutáni testületi ülésen ezzel kapcsolatban kifejtette: hasonló célú uniós projektek a 2007-2013-as pályázati ciklusban zajlottak, de az akkori vezetés kevésbé volt elkötelezett a fürdő- és városfejlesztés tekintetében. A később célként megfogalmazott fejlesztések érdekében ezért is kellett a kiemelt kormányzati támogatások irányába fordulni.

 

Ennek címén érkezett korábban a 215, majd 300 millió forintos állami támogatás, végül az egymilliárdos összeg – emlékeztetett Baksai Tamás. Kitért rá, a Lepke medence rekonstrukciója és a csúszda megépítése után tervszerűen most a legnagyobb lépés következik, a hármas medence, annak teteje és az azt körülvevő épületrész felújítása, újragondolása.

 

Körbenéztek a piacon

 

A megváltozott anyagárak által teremtett helyzetbe nem nyugodott bele az önkormányzat, és mintegy ellenőrzésként indikatív árajánlatokat kértek be. Ennek során azt kellett látni, hogy a legtöbb ajánlat alig néhány tízmillióval kedvezőbb csak, mint a pályázat során kapott egyetlen. Mint megtudtuk, a milliárdos beruházásra így ajánlatot tevők között néhány milliónyi forgalmakat bonyolító mikrovállalkozások illetve az elmúlt évben, vagy idén alakultak is voltak, melyek az előminősítés során estek ki a rostából. A komoly referenciával bíró cégek között pedig olyan is akadt, aki több száz, sőt, egymilliárddal többért vállalta volna a munkát.

 

Más irányba indultak el

 

A fejlesztési folyamatnak akkor van értelme, ha a két lépcsőt – a medence és az épület rekonstrukcióját – együtt vesszük számításba – mondta Baksai Tamás, hozzátéve: világossá vált, hogy ebbe a beruházásba felelőtlenül, más módon belevágni nem lehet, ezért is született az elképzelés, hogy a rendelkezésre álló keretből megvalósítható második ütemet – melynek éppúgy rendelkezésre áll a legtöbb feltétele – előre veszik. Az új kormány felállásával pedig ismét lehetőség nyílik a kiegészítő támogatási igény felmutatására, ami a hátrébb került etapot viheti sikerre.

 

Baksai Tamás ismertette: a Gazdasági Bizottsághoz tavaly decemberben nyújtottunk be egy 2,5 milliárdos igényt, amelyet nem utasított el, de kormánydöntés eddig nem lett belőle. A következő döntésnek a feltétele, hogy elszámoljunk a mostani 1 milliárddal. Ehhez az 1 milliárdhoz kértünk idén januárban kiegészítő támogatásként 300 milliót, amelyet elutasítottak helyette, hitelt ajánlottak.

 

Kapcsolódva a polgármester kijelentéséhez, mely szerint az elmúlt 15 hónapban egyetlen tétlenül töltött napot sem lehet felróni a munkában részt vevő munkatársaknak, Albrecht Ferenc, a műszaki osztály vezetője leszögezte: egy zöldmezős beruházás esetében könnyebb helyzetben lenne az önkormányzat, mint most, egy meglévő, meglehetősen koros fürdőstruktúra kellős közepén.

 

A képviselő-testület legutóbbi ülésén egyhangúlag fogadta el a fejlesztés két ütemének felcserélésére tett javaslatot, valamint döntöttek az eredetileg második ütem előrehozott, változatlan műszaki tartalommal való megvalósításáról és a vonatkozó közbeszerzés kiírásáról.