Ezer forintos módosítás: nem szokatlan az összeg korrekciója

Helyi - szerző: KT

Kedden járta be a magyar sajtót a hír, hogy a kormány módosította az egyik, 454 millió forintos harkányi támogatás összegét. A Magyar Közlöny külső szemlélője számára megmosolyogtató változtatás szerint ezer forinttal eltérő összeg szerepel a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő fejlesztéséhez szükséges kormányhatározat újraírt sorában.

 

A 454.475.500 szövegrész helyébe a 454.474.500 szöveg lép – áll a rendelkezésben. Mint Baksai Endre Tamás, Harkány polgármestere kérdésünkre elmondta, a támogatási szerződés megkötése előtt végeztek kisebb módosítást a több tényezőből álló végösszegen, mely nem egyedülálló jelenség.

 

Harkány a kormány decemberi döntése alapján több mint 3,3 milliárd forintot a fürdő infrastrukturális beruházására, 454 millió forintot pedig további fejlesztések előkészítésére, tervek, tanulmányok elkészítésére fordíthat.