„Megfelelő” és „arányos” volt szíriai válaszcsapás

Nagyvilág - szerző: KT

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön „megfelelőnek” és „arányosnak” minősítette a Szíriára mért török válaszcsapást.

Törökország, amelynek területét szerdán Szíria felől aknagránát-támadás érte, tüzérségi tüzet nyitott egy határ menti szír célpontokra, az ankarai parlament pedig felhatalmazta a kormányt, hogy a szomszédos országban zajló konfliktus átterjedése esetén katonai erőt alkalmazzon.

„Az mi értelmezésünk az, hogy a törökök válaszoltak” – mondta Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő, és méltatta a török kormány parlamenti felhatalmazását arra, hogy válaszoljon, ha az ország szuverenitását megsértenék a jövőben.

„A Törökország által adott válasz a mi szemszögünkből nézve megfelelő volt, és egyben azt célozta, hogy megerősítse az elrettentő hatást, hogy ilyen esetek a jövőben ne forduljanak elő. A válasz arányos is volt” – fogalmazott Nuland.

Csütörtöki török bejelentés szerint Szíria a New York-i ENSZ-képviseletén keresztül bocsánatot kért Ankarától a tüzérségi támadásért, amelyben az aknagránátok öt török polgári személy életét oltották ki. Besir Atalay török miniszterelnök-helyettes közölte: Damaszkusz megígérte, hogy hasonló incidensek a jövőben nem ismétlődnek meg.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa mindeddig nem tudott egyöntetű állásfoglalásra jutni az incidenssel kapcsolatban, amely török kérésre került a testület elé. A világszervezetből származó értesülések szerint Oroszország „felvizezte” a nyugati országok által kidolgozott határozattervezetet. A nap folyamán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár aggodalmát fejezte ki a szír-török konfliktus eszkalálódása miatt.

(MTI)