Ősszel átlagosan háromszor többet költenek a magyar vendégek szálláshelyre, mint nyáron

Gazdaság - szerző: GR

Ősszel átlagosan háromszor többet költenek a magyar vendégek szálláshelyre, mint nyáron – közölte a Szallas.hu szálláskereső oldal saját statisztikájára hivatkozva az MTI-vel.

A közlemény szerint míg nyáron a foglalások értéke egy éjszakára átlagosan 6 ezer forint volt, addig ősszel 17 ezer forint fölé emelkedik. Hozzáteszik, hogy ősszel csupán átlagosan 2,5 éjszakát töltenek el a vendégek egy szálláshelyen, szemben a nyári hónapokra jellemző 8 éjszakával.

Mivel ezúttal két hosszú hétvége is esik az október 1. és november 30. közötti időszakra, vélhetően ezzel magyarázható, hogy a tavalyi – egy hosszú hétvégés – időszakhoz képest az átlag két éjszakáról két és fél éjszakára nőtt a foglalások átlagos hossza. Egy éjszakáért azonban jellemzően csak kevéssel fizetnek többet a vendégek a tavalyinál, mindössze 470 forint a különbség az előző év azonos időszakával összehasonlítva – jegyzik meg a közleményben.

A Szallas.hu szerint a legnépszerűbb célpontok a főváros, valamint egyes megyeszékhelyek és fürdővárosok, mint Eger, Sopron, Pécs vagy Gyula, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Sárvár. Tavalyhoz képest kikerült azonban a top 10 város közül Győr.

2012 nyarához viszonyítva másfélszeresére nőtt a hotelbe történő foglalások száma, elsősorban a wellness-szolgáltatások miatt: ősszel magasan ez a legnépszerűbb szálláskategória. Panziót, illetve apartmant az emberek 20-20 százaléka választ, míg a vendégházakat 14 százalék részesíti előnyben.

A Szallas.hu szálláskereső oldalként havonta mintegy egy-másfélmillió látogatóval rendelkezik a szezontól függően. A nyaralásra vonatkozó statisztikák a 2012-ben június 1. és augusztus 31. között rögzített foglalások alapján készültek, míg az őszi üdüléssel kapcsolatos adatok a 2011. október 1. és november 30. közti, illetve a 2012. hasonló időszakára vonatkozó foglalások paramétereit tartalmazzák. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat.

(MTI)



A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.