Csipkerózsika álmából ébred Harkány

Helyi - szerző: HH

A kormány elmúlt években mutatott érdeklődése és támogatása nyomán beértek azok a fejlesztések, melyek elkészülte, belátható időn belül tervezett kezdése vagy sokat sejtető koncepciója nyomán megalapozottnak látszik a város jövője.

 

Míg a várost szinte a csőd szélére sodorta a két évtizednyi vegetálás, a fejlesztések, felújítások égető hiánya, országszerte megannyi poros városkában gombamód nőttek fürdők a semmiből.

 

Az ország egyik legeladósodottabb városának konszolidációja valamint az azt követőn kezdődő gazdasági folyamatok szép lassan fejlődésbe fordultak: az elmaradt felújításokat a tervezgetés időszaka váltotta fel, napjainkban pedig a munkálatoktól hangos a város. A környező terek, utcák felújítása, az előremutató elképzelések papírra vetése és az első megvalósult fürdőfejlesztés már egy olyan folyamat vége, melynek három éven belül újabb állomásához ér a város egy milliárdokat jelentő kormányhatározatnak köszönhetően.

 

Amivel pedig a legutóbbi támogatást bejelentő kormányhatározat végződik, Harkány számára ott kezdődik a jövő. A 454 milliós, tervezésre biztosított keret ugyanis egy olyan időszakot jelez, mely a legkeményebb kritikák elé megy és Harkányt a hajdani fénykorához méltó helyre lendíti.

 

Ezekről a konkrét elképzelésekről – legfőképp az időrendiségről – Baksai Tamás polgármesterrel, Szilágyi Tiborral a fürdő igazgatósági tagjával és dr. Markovics Boglárkával, a Harkány jegyzőjével beszélgettünk.

 

Több részből áll

 

A legutóbbi kormányhatározatot két részre kell bontani – mondta Baksai Endre Tamás. A 3,3 milliárdos fejlesztés, mely a hármas medence csarnokával már ki fogja elégíteni előremutató igényeket – fogalmazott Harkány polgármestere.

 

Hozzátette, a kormányhatározat másik része – a terveztetésre fordítható összeg – kimondottan a gyógyfürdő fejlesztését célozza, de olyan elemek is vannak benne, mint az üzemeltetési hatékonyságot növelő fejlesztések vagy épp egy sportuszoda megépítésének lehetősége.

 

2021 év vége jelentős fordulópont lesz

 

Három beltéri csúszda, sodrófolyosó, pezsgőfürdő, masszázságyak, nyakzuhanyok, mászóval, hullámkeltő labda – sorolta Szilágyi Tibor, a fürdő igazgatóságának tagja azokat az élményelemeket, melyek a következő időszakban elkészülnek a hármas medence átalakításával.

 

A fedett részben kialakításra kerülő két víztér mellett a szabad ég alatt egy 3-4 pályás kisebb tanmedence kerül kialakításra – mely szintén tartalmaz néhány élményelemet, de elsődleges feladata a sportolók és diákok kiszolgálása lesz.

 

Ezekre a kormányhatározatban biztosítottak forrást, és mint Szilágyi Tibor kiemelte, a tervek már építési engedéllyel rendelkeznek, a munkálatok ajánlattételi időszaka már lezárult, most folyik a kivitelező kiválasztására vonatkozó köszbeszerzés. Ha minden a tervek szerint alakul, az átalakítás szeptember közepén kezdődhet. A leendő nyertes 20 hónapos határidővel végezheti a munkát, de a szükséges engedélyekkel együtt két év múlva, 2021 év végén lehet majd használatba venni a területet.

 

Ugyanennek a projektnek a másik része a kültéri gyermekvilág. Ezzel kapcsolatban Szilágyi Tibor ismertette, hogy az engedélyes tervek már megvannak, a kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzést a napokban írják ki. Ez még idén zárulhat, a munkálatok így legkorábban 2021 tavaszán kezdődhetnek és őszre révbe is érhet a fejlesztés.

 

A fejlesztésekkel a strand mind a nyári, mind pedig a téli üzemben felveheti a versenyt akármelyik magyarországi fürdővel – összegezte Baksai Tamás a család minden tagja számára nyújtott egész éves szolgáltatásokra mutatva.

 

A jövőt pontokba szedték

 

Vannak projektek, melyek kiviteli terveinek elkészítéséig terjedő fázisára kaptunk pénzt – ismertette Szilágyi Tibor. Ebben új gyógyászati szárny, új főbejárat, egy hullámmedence valamint egy mediterrán medence, kapott helyet.

 

A kiviteli terv szintjéig tartó felsorolást folytatva jelezte, a tervek között egy új kabinsor is szerepel vizesblokkal a sportmedence közelében, valamint a hátsó faszerkezetes ételudvar felújítása vagy újragondolása is helyet kapott az elképzelések között.

 

A hatékonyságot, költségcsökkentő intézkedéseket tartalmazó tervek megvalósíthatósági tanulmány szintjéig vannak finanszírozva. Ebben egy új ivóvízkút fúrásának lehetősége csővezetékekkel és víztisztítóval, 3,5-4 megawatt teljesítményű naperőmű megvalósíthatósági tanulmánya, a régi ásvány- és gyógyvíz palackozó üzem újraindításának terve és mindezek mellett egy smart tuorist menedzsmentnek keresztelt projekt is helyet kapott.

 

Ez utóbbi nem más, mint a városi kereteken túl egy kistérségi kedvezmény- és hűségkártya program, mely szerepe a vendégek regisztrálása mellett a szolgáltatások összefogásában is kiteljesedik.

 

Baksai Tamás ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ennek feladata meglehetősen összetett. El szeretnénk vele jutni odáig, hogy akár térségi szinten is kiszolgálja azokat a funkciókat, mint egy harkánykártya. Másik oldalról az adatbázisnak és hardveres rendszernek képesnek kell lennie még arra is, hogy az ide érkező vendégek online válthassák meg jegyeiket, és telefonjukon bemutatva egy gyors sávon beléphessenek a fürdőbe.

 

A harmadik pont egy fedett sportuszoda és annak vizesblokkoktól a konditeremig terjedő teljes infrastruktúrájának kivitelezésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány. A beruházás rekreációs célok mellett sporttáborokat is kiszolgálhat – ismertette Szilágyi Tibor. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az uszoda építésére két terület jöhet szóba, ez a Bartók Béla utcai füves, önkormányzat tulajdonában lévő terület és a fürdő Bajcsy-Bartók kereszteződésében lévő belső sarka.

 

Az igazgató ismertette, hogy valamennyi terv élkészítésére közbeszerzést kell kiírni, az ehhez szükséges előkészítő dokumentumok készen vannak. A tenderek szeptemberben kerülnek kiírásra, remélhetőleg decemberig le is zajlanak. A terveket 2020 júniusáig kell letenni a kormányzat asztalára, az esetleges kivitelező kiválasztása, majd maguk a munkálatok megkezdése csak ezt követően kerülhet napirendre.

 

Változnak a funkciók, főtere lesz Harkánynak

 

Előbb vagy utóbb kiürítjük a fürdő igazgatóságának épületét – mutatott rá Baksai Tamás a főutcára megálmodott szálló tervére. Mint részletezte, a vezetés a kettes épületben kialakított irodákba költözik, a tervek szerint tavasszal.

 

A kiürült irodaépületet szállodának alakítják át, és a szomszédos, parkolónak kialakított terület határán kaphat helyet az új főbejárat. Az erre vonatkozó előzetes tervek megvannak, melyen egyelőre csak annyi konkretizálható, hogy miként fognak elhelyezkedni az épületek. A legfontosabb, hogy az ehhez szükséges területek már rendelkezésre állnak – tette hozzá a polgármester.

 

Szilágyi Tibor hozzáfűzte, hogy a területen egy új, Harkányt jelképező főtér kialakítása is célként fogalmazódott meg.

 

Az igazgató összegezte: a negyven szobás, közvetlen fürdő összeköttetéssel bíró 4+ csillagos szálloda engedélyes tervei szeptember végére rendelkezésre állnak, azt követően kiviteli tervek készítése következik, és legkedvezőbb esetben nyár végen megkezdődhetnek a munkálatok. Az új főbejárat és a gyógyászati szárny építése legjobb esetben két-két és fél év múlva indulhat.

 

Fontos a gazdasági stabilitás

 

Dr. Markovics Boglárka, Harkány jegyzője a háttérben futó folyamatokra mutatva kiemelte, hogy a projektek sikeres lebonyolításának van egy nem látható összetevője is. Ez a korábbi jogi ügyek tisztázásától azokig az elmúlt időszakban zajló sikeres gazdasági folyamatokig terjed, mely során Harkány gazdálkodása stabilizálódott, a kintlévőségek jelentős mértékben csökkentek, az adósságok minden irányba rendeződtek, van pénzügyi forrás tervezésre, előkészítésre, önerőre.