Baksai Tamás: a fürdő és a város fejlesztése a legfontosabb

Helyi - szerző: HH

Az elmúlt években szemmel látható változásokon ment keresztül a város, jelenleg is három nagy beruházás zajlik, és – mint arról már többször hírt adtunk – több nagy összegű pályázati forrást nyert el az önkormányzat a fejlesztési tervek megvalósítására.

 

Baksai Endre Tamás polgármestert az elmúlt öt évről kérdeztük.

 

Hogyan kezdődött a munka 2014-ben?

 

Nehéz pénzügyi helyzetben volt az önkormányzat, amikor átvettem a város vezetését. Számos, komoly összegű kifizetetlen számla fogadott, később perekre. rendezetlen ügyletekre derült fény, amiket meg kellett oldani. A pereket le kellett zárni, illetve ahol lehetett. Ott peren kívül megegyeztünk, hogy minél hamarabb rendezni tudjuk a sorainkat. Dr. Markovics Boglárka jegyző 2015. január elsejétől vezeti a hivatalt. Arra kértem őt, hogy racionalizáljuk a meglévő szerződéseket és szakmailag vizsgáljuk felül az önkormányzati rendeleteket is. Mindemellett rengeteg kiadása volt az önkormányzatnak. Az első években nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy mindezeket rendbe tegyük.

 

Hogyan oldották meg a pénzügyi nehézségeket?

 

A működés racionalizálásának köszönhetően jelentős megtakarítások képződtek. Csökkentettük az önkormányzat munkaerőállományát. Voltak olyan emberek, akik felmondtak a váltás után és nem töltöttük fel a státuszt, de olyan is volt, hogy sajnos nekünk kellett felmondani a dolgozónak, mert nem volt szükség a státusz fenntartására. Emellett körülbelül felére csökkentettük a gépek, járművek üzemanyag-felhasználását.

 

A minimálisra szorítottuk a banki költségeket, korszerűsítettük a közvilágítást. Az ügyviteli folyamatokat felgyorsítottuk. ami által a helyi adóbevételek hatékonyabban és sokkal gyorsabban folytak be. A parkolási bevételek is jelentősen javítottak a helyzeten.

 

Ezek az apró mozzanatok alapozták meg azokat a sikereket, amelyeket az elmúlt két évben tudtunk elérni. A fürdő irányába is volt egy több mint százmillió forintos tartozása az önkormányzatnak és egy 160 millió forintos folyószámla-hitelkeret is nyomta a vállunkat, melyektől mind meg kellett szabadulni. 2014 decemberében kifizettük a tartozást, így a fürdő is egyenesbe tudott kerülni. Ott szintén gondok voltak, ugyanis amikor 2014 novemberében a fürdő akkori igazgatója átvette az irányítást, 12 millió forintot talált a kasszában, miközben csak a bérköltség 36 millió forintot tett ki.

 

A közintézmények hőszigetelésével, az egészségház, a művelődési ház és a sportcsarnok energetikai korszerűsítésével tízmilliós nagyságrendben takarítottunk meg energiát, csökkentek a fenntartási költségek.

 

Mik voltak a legfontosabb teendők a városban?

 

Szembesültünk azzal is az első évben, hogy a terehegyi faluházon kívül nem volt használható állapotú létesítménye a városnak. A művelődési házban használhatatlanok voltak a vizesblokkok, a mellette lévő játszóház beázott, a Bolgár Múzeum szintén katasztrofális állapotban volt.

 

Első körben a művelődési ház vizesblokkját hoztuk rendbe, majd leszigeteltük a játszóház tetőszerkezetét, de szigeteltünk a sportcsarnokban is és teljesen felújítottuk a fűtési rendszert. Ezeket mielőbb meg kellett oldani, hogy a munkatársaknak és a harkányi embereknek a városhoz méltó körülményeket biztosíthassunk. Persze mindezekhez forrásokat kellett előteremteni és figyelnünk kellett arra is, hogy ne maradjunk le a pályázati felhívásokról.

 

Az egészség ház felújítására még az előző ciklusban adták be a pályázatot, amit sajnos elutasítottak, de észrevettünk bizonyos hibákat, amiket kijavítottunk, így sikerült megfordítani az eredményt és a vesztes pozícióból nyertessé tettük a pályázatot.

 

A korábbi muslincasor területe kapcsán nagyon sok feladatunk volt, kezdve azzal, hogy bizonyos területrészeket meg kellett vásárolni, utána le kellett bontani a régi épületet, majd telekalakítást kellett végrehajtani, terveztetni kellett, sőt még építési engedélyt is kellett hozzá szerezni. Ezután tudtuk csak beadni a pályázatot, ami a mai napig tartaléklistán van. Ez azt jelenti, hogy se elutasítva, se megnyerve nincs. Szerencsére viszont van egy sor más projekt, amelyre támogatást tudtunk szerezni.

 

Azt tudni kell, hogy a beruházások már a tervezési szakaszban is több tízmillió vagy akár százmillió forintos forrást igényelnek. Az említett muslincasor újjáépítésének előkészítése már most meghaladja a százmillió forintot, amit a telekvásárlás, telekalakítás, bontás, tervezés költségei tettek ki.

 

A nagyobb projektek esetében is elmondható, hogy mindent összevetve 30-40 millió forintos önerővel kell számolni. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a piac felújítása nemrégiben megkezdődött, az ipari park kialakítására is forrást nyertünk, ott rövid időn belül kiírjuk a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására. A Zsigmondy sétány felújítása is szépen halad, és akkor a fürdőt még nem is említettem.

 

Többször is kapott a város a kormánytól támogatást a fürdő fejlesztésére, nem is keveset. Minek köszönhető ez?

 

A fürdő első számú prioritást élvez, hiszen városunk alfája és omegája ez a komplexum. Azt tudni kell, hogy a 2007-2013-ig tartó pályázati ciklusban a támogatott tevékenységek között voltak a fürdőfejlesztések, de az akkori önkormányzatnak nem volt aktív pályázati tevékenysége. Sorba kellett tehát állítanunk azokat a beruházási terveinket, amelyek a fürdő továbbélésének kulcsai vagy feltételei voltak. A Lepke medencékből naponta 700 köbméter víz folyt el, és az akkor még kétpályás csúszda is csak rontotta a strand összképét, emellett nem volt beltéri gyermekmedence sem. Különböző igényeket nyújtottunk be a kormányhoz, amely támogatta az elképzeléseinket.

 

Először 215 millió forintot kaptunk a Lepke medencék felújítására, azután 300 milliót a gyermekvilágra és egymilliárdot, majd 50 millió kiegészítő támogatást a kettes épület felújítására.

 

Tavaly év végén pedig 3,3 milliárdot az építési engedélyekkel rendelkező tervezett fejlesztéseinkre. Ezt a hármas medencecsarnok és a kültéri gyermekvilág kiépítésére fogjuk fordítani, de további 454 millió forintot kaptunk a szoft elemekre, melyek az új gyógyfürdő megtervezésé-re szolgálnak. Ezeket a projektelemeket úgy kellett megtervezni, hogy ha bármelyikre nem sikerül forrást szerezni, akkor is az addig megvalósított fejlesztések önállóan is megállják a helyüket. Ezek olyan mértékű projektek megvalósítását teszik lehetővé, amelyekre még nem volt példa a fürdő életében.

 

Milyen intézkedéseket emelne még ki ebből az öt évből?

 

Az önkormányzat szociális bérlakásállománya korábban nem volt megfelelő, így a lakásokat felújítottuk és az állományt is bővítettük. A Táncsics utca utolsó lakótömbjének lakásait szociális bérlakásokká alakítottuk, a rászorultakat pedig már a felújított lakásokba tudtuk beköltöztetni. A harkányi fiatalok lakhatását szerencsére egy pályázati forrásból tudtuk biztosítani a Herendi üdülő felújításával.

 

A hiányt pótló bölcsődei szolgáltatást is el tudtuk indítani. Itt is szerencsénk volt, hogy pályázati forrásból meg tudtuk teremteni ennek az infrastrukturális feltételeit. A civilszervezeteink működésének biztosítása szempontjából fontos lépés volt, hogy megalakult a Harkányi Művészeti és Kulturális Egyesület, ugyanis ide a dalkörtől a táncosokon és a rockzenekaron át a nyugdíjas klubig mindenki tudott csatlakozni, aki Harkány kulturális és közéleti életében részt kíván venni.

 

Az önkormányzat az egyesület számára nyújtott támogatásból tudja a szervezetek kiadásait, működési költségeit finanszírozni. A Harkányi Diáksport Egyesület támogatását jelentősen megemeltük, hogy az általános iskolás korosztály sportolási lehetőségét minél inkább biztosítani tudjuk. Ezzel párhuzamosan két mikrobuszt is kijelöltünk a számukra, amikkel el tudnak menni versenyekre, különböző rendezvényekre.

 

A Harkányi SE-t is sokkal nagyobb forrásokkal támogatjuk, mint korábban. A TAO keretein belül meg-valósított valamennyi fejlesztéshez szükséges önerőt a harkányi önkormányzat biztosította. Ebből valósult meg a sportöltöző megépítésének második üteme, a komplett sporttelep körbekerítése, a sportpálya közvilágítása és a parkoló építése.

 

Milyen tervek, megoldandó feladatok váratnak még magukra?

 

A fürdő fejlesztése a legfontosabb, de önmagában nem elég. A városban számtalan olyan feladat vagy probléma van, amit még meg kell oldani. A fürdő fejlesztése után ezeknek azonnal neki kell állni.

 

A legfontosabb az ivóvíz-szolgáltatás stabilizálása, az új kutak fúrása és a csőhálózat felújítása, mindez nagyságrendileg másfél milliárdos beruházás lesz majd. Ezzel párhuzamosan a szükséges a szennyvízhálózat fejlesztése is. Az üdülőtelep nincs ellátva szennyvízhálózattal, és felújításra valamint kapacitásbővítésre vár a szennyvíztisztító telep is. A harmadik, vizekkel kapcsolatos feladatunk a belvízproblémák megoldása. Az üdülőtelepen hiányoznak az árkok, ugyanis a kilencvenes évek végén, amikor a gázt vezették be a városban, az üdülőtelepen a kivitelező cég az összes árkot betemette.

 

Ahogy a hatvanas években az üdülőtelepet megálmodták és megtervezték, az annak megfelelő vízelvezetési rendszert sikerült már feltérképeznünk, tehát a terveket aktualizálni kell és egy új vízjogi létesítési engedéllyel meg kell építeni az összes vízelvezető árkot. Ezzel párhuzamosan a várost körülvevő vízelvezető árkokat is át kell strukturálni. Körülbelül húsz évvel ezelőtt ugyanis a város fő vízgyűjtő erének a közepére épült a piaci Spar áruház épülete, így jelenleg a Terehegy és a gépállomási lakótelep irányából összegyűlő belvizeket a lanka csatornák ide vezetik. Az átstrukturálással már lokálisan értünk el eredményeket, mégpedig az iskola környékén, úgyhogy ezt kell elvégeznünk az egész városban. Nem kis feladat lesz ez sem.

 

Emellett van jó néhány olyan belterületi utunk, amelynek a burkolatát fel kell újítanunk, illetve számos olyan utca van, ahol nincs járda. Van tehát feladat előttünk még bőven, de úgy gondoljuk – ahogyan azt ez alatt az öt év alatt is tettük -, átgondoltan, alapos tervezéssel nem megoldhatatlanok ezek a problémák. Mi igyekszünk tovább haladni a kijelölt úton, melyen a városért és a harkányiakért dolgozunk.