Sok kicsi sokra megy – megható célt szolgálnak az összegyűjtött kupakok

Életmód - szerző: HH

Szív – ez a motívum kíséri végig a vendéget Harkányon, és egy szívben gyűlnek azok a kupakok is, melyek ezentúl jótékony célt szolgálnak. Minden ürítésnél mást és mást.

 

 

A Rémes Ferenc valamint Hosszú Csaba és családja által készített, bolgár múzeum elé állított jókora szív oldalán bárki bedobhatja műanyag flakonról lecsavart kupakját, az abból származó bevételt pedig minden alkalommal más- és más jótékony célra fordítják.

 

Mint a kezdeményezés életre hívója Hosszúné Dávid Éva Margit elmondta, legközelebb a kétéves Hegedűs Marcinak ajánlják fel a jelképes adományt. A rendkívül ritka rákos megbetegedésben – Diffuz Leptomeningealis Neuroglial Tumorban – szenvedő pécsi kisfiú néhány napos kora óta állt kemoterápiás kezelés alatt, mely nemrég ért véget, de ez idő alatt is számos műtét és megpróbáltatás várt rá. Az érdeklődő, életvidám gyermek deréktől lefele béna, betegségét világszerte alig húsz esetben jegyzik.

 

Életmódja miatt házuk alsó szintjét kellett átalakítani, ami szintén harkányi közreműködéssel történt; korábban a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. egyik alvállalkozója ajánlotta fel segítségét.

 

Az összefogásponttal kapcsolatban az alpolgármester ismertette, hogy a gyűjtött kupakokat és egyéb felajánlásokat minden esetben jótékony célra fogják fordítani, azt a helyi vagy régióban élő nélkülöző családok vagy beteg gyermekek kapják majd.