Változik a hivatal ügyfélfogadási rendje is

Helyi - szerző: HH

A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet miatt csökkentették az önkormányzati hivatal ügyfélfogadási idejét és egyéb megelőző intézkedéseket vezettek be.

 

Ügyfeleket a hivatal munkatársai kedd és csütörtök kivételével hétköznap 8 és 12 óra között fogadnak, és arra kérnek mindenkit, hogy csak a legszükségesebb esetekben éljenek a személyes ügyintézés lehetőségével.

 

A hivatal több pontján kézfertőtlenítő szereket helyeztek ki, a papír lapú adóbevallások pedig postaládát kaptak. Az irodákban egyszerre csak egy ügyfél tartózkodhat.

 

A kormány korábban közölte: március 12-t követően a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos valamennyi lejáró hivatalos okmánya érvényes marad a veszélyhelyzet ideje alatt és annak megszűnésétől számított 15 napig.