A harkányi gyógykultúra előtt tisztelegtek

Helyi - szerző: KT

Egy éve döntött arról a kórház vezetése, hogy Batthyány Lajos halálának évfordulóján megemlékeznek arról, hogy 1828-ban Batthyány Antal életre hívta az első harkányi gyógyszállót, mely ma a kórház emléktáblának is helyt adó szárnya – emlékeztetett dr. Péter Iván a hétfő délelőtti ünnepségen.

 

 

A Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum főigazgatója a gyógykultúránk előtt való tisztelgés alkalmával felidézte: a Batthyány családnak sokkal többet is köszönhet Harkány, ugyanis a kútfúrás mellett nevükhöz kötődik a gyógyvíz összetételének elemzése is. Napjainkban az évente tartott megemlékezésnek összetartó ereje van, mely a kórház kollektíváját segíti.

 

Az eseményen jelen volt a gyógyszálló rendszeres vendége, Batthyány Ádám valamint felesége, Batthyány-Schmidt Margit is.

 

A Magyar Batthyány Alapítvány elnökasszonya az esemény utáni protokollrendezvényen elárulta: törekvéseik közt szerepel, hogy Harkányban méltó módon megemlékezzenek családjukról; valamiképp összekötve a vizet és a város történelmét örökül hagyó Batthyányiakat. Az első elképzelések közt egy ivókút is szerepel, mely családjuk címerével egyedi módon von különleges párhuzamot, de emellett számos ötletet, tervet igyekeznek összegyűjteni.

 

Baksai Tamás felidézte, hogy a Zsigmondy sétány felújítását követő tervek között a belváros felé terjeszkedés is szerepel, és bár a járvány mély nyomot hagyott a fürdőváros gazdálkodásában, a félkész épület hasznosítása és a fürdő új bejáratának kialakítása is számos lehetőséget rejt a közterületek rendezését illetően. Harkány polgármestere a város nevében jelezte, nyitottak a kezdeményezésre és az együtt gondolkodásra.

 

Játsszunk el a gondolattal: mivel Harkányban egyetlen közterület sem viseli a Batthyányiak nevét, nem nehéz elképzelni, hogy az újonnan kialakuló terek valamiféle ikonikus városképi elem után felvegyék azt.