Vízrendszer – időzített bombán ülünk?

Helyi - szerző: olvasói levél

Egyre gyakrabban és egyre többször van gond a vezetékes vízzel – írja olvasónk a vasárnapi, szokottnál is jobban elhúzódó nyomásprobléma nyomán. Mint megjegyzi, a napokban Harkány határában eltörő főnyomócső csak egy a hetente jelentkező problémák közül.

 

Vasárnap délután eltört egy központi szerepet játszó vízcső Harkány határában – ezúttal az 58-as főút mellett a Tenkes-hegy felé. Az üzemzavar csak az esti órákban szűnt meg, a bosszantó, már rendszeresnek mondható hiba miatt küldött olvasónk levelet, melyben aggályait fejezte ki.

 

Nem telik el hét, amikor ne lenne valami üzemzavar, hétköznapjaink része a nagy levegőt vevő csap – kezdi szerkesztőségünknek eljuttatott levelében. A vízrendszer meghibásodása meglátása szerint egyre gyakoribb és az elöregedett csöveknek tudható be, amiből ki tudja hány száz kilométernyi van a város alatt – fogalmaz. Levelében hozzáteszi: száz helyen van már foltozgatva az elöregedett hálózat, amit egy az egyben fel kellene újítani. A többmilliárdba kerülő munkát az önkormányzat talán nem is tudja finanszírozni, így állami segítségre van szükség. A sok csőtörés a járműforgalom, a kisutcákban rohanó kamionok meg a buszok mellett télen a kemény fagyok miatt is sűrűsödik, talán jobb, ha készleteket halmozunk fel ivóvízből is? – zárja sorait.

 

A következő napokban választ adva utánajárunk, hogy kell-e készülni tartós vízhiányra és vajon időzített bombán ülünk-e.