Továbbra is munkavégzéssel kell számolni Túrony felé

Baranya - szerző: HH

Továbbra is marad a forgalomkorlátozás Túrony előtt az út felett és mentén vezetett távközlési kábel építése miatt – jelezte a kivitelező cég lapunknak.

 

Távközlési szalag Túrony határában.

 

Korábban arról számoltunk be, hogy negyvenes tábla van Túrony határában, miközben láthatóan semmiféle munka nem zajlik. Mint kiderült, távközlési kábelt fektetnek, mely első szakasza a héten zárult.

 

Mint a Dempro Kft. megjegyezte, a forgalom időszakos korlátozására a későbbiekben Csarnóta felé is számítani kell majd, mivel a tervezett nyomvonal arra halad. A figyelmeztető és korlátozó táblákat a Magyar Közút rendelkezései szerint helyezik ki, de a jövőben figyelni fognak arra, hogy a munkavégzés idején túl azok ne avatkozzanak bele a mindennapi forgalmi rendbe – elfordítják vagy letakarják.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.