A hétvége rendőrségi statisztikái

Helyi - szerző: KT

Hétvégén 64 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén kellett intézkedniük a rendőröknek, amik közül kettő halálos kimenetelű közlekedési balesetben ketten vesztették életüket. 21 baleset súlyos, 40 pedig szerencsésebb, könnyű sérüléssel végződött. Összesen 355 személyt fogtak el, ebből 62 ellenük érvényben lévő körözés miatt került a rácsok mögé. Bűncselekmény elkövetésén 185 személyt értek tetten. 575 személyt állítottak elő, ezek közül 120 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedésre 201 esetben volt szükség. Tiltott határátlépésbe 108 fő bukott bele, majd két fővel szemben közokirat-hamisítás, héttel  szemben pedig embercsempészés bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.