A mentésben részt vevők összefogását, áldozatkészségét emelte ki az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt hozott intézkedésekről tájékoztató napirend előtti felszólalásában Pintér Sándor hétfőn az Országgyűlésben.
A belügyminiszter azt mondta: Európa márciusban eddig példátlan, óriási károkat okozó vihart élt át az utóbbi napokban, Franciaországban épületek teteje szakadt le, Belgiumban több mint ezerhatszáz kilométer hosszan álltak gépkocsik a közutakon, Nyugat-Európa-szerte 2,5-3 napra volt szükség a közlekedési rend helyreállításához.
Magyarországon ráadásul a kontinens nyugati felében tapasztalhatónál kétszer-háromszor nagyobb, óránként száz kilométeres szél nehezítette a helyzetet, emiatt a megtisztított területeket pár perc elteltével ismét befedte a hó, míg Északkelet-Magyarországon a szél és az ónos eső okozott súlyos károkat az elektromos hálózatban: 240 villanyoszlop dőlt ki a gerinchálózatból, 310 ezer ember maradt áram nélkül.
Pintér Sándor kitért arra: annak ellenére rekedtek sokan a hóviharban, hogy az nem érkezett váratlanul, az Országos Meteorológiai Szolgálat már március 13-án este figyelmeztetést adott ki, és a katasztrófavédelem is arra intett, hogy csak az induljon el, akinek szükséges és aki felkészült rá.
A belügyminiszter elmondta, hogy csütörtök délután létrehozta az operatív törzset, és onnantól fogva „rendkívüli erőket” mozgattak meg: ötezer-ötszáz tűzoltót, kilencezer-hatszáz rendőrt, hatezer polgárőrt vetettek be, a honvédség harckocsikkal és több század bevetésével vett részt a mentésben, az önkéntesek számát pedig fel sem lehet becsülni.
A rendkívüli időjárás nem követelt halálos áldozatot, senki sem hűlt ki az autópályán veszteglő kocsijában, tizenötezer embert és ötezer járművet mentettek ki a hó fogságából – emelte ki Pintér Sándor, hozzáfűzve, hogy a gyors intézkedéshez rendkívüli összefogásra, a mentésben részt vevő szervezetek együttműködésére, állampolgári fegyelemre és segítőkészségre volt szükség. Ezért köszönetet mondott.
A belügyminiszter elmondta: már nincs elzárt település és járhatatlan út az országban, az áramszolgáltatás helyreállítása azonban még tart, ezért – a honvédség segítségével – továbbra is jelentős küzdelmet folytatnak a keleti országrészben.
Az MSZP vizsgálóbizottság felállítását követeli
A tárcavezető felszólalására reagálva Harangozó Tamás (MSZP) is köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a mentésben. „Nem ők tehetnek a kialakult káoszról” – jelentette ki.
A szocialista politikus utalt Orbán Viktor egy tavalyi nyilatkozatára, amelyben a miniszterelnök sikerágazatnak nevezte a katasztrófavédelem rendszerét, ő azonban bírálta a katasztrófavédelem munkáját. A képviselő hiányolta a megelőző intézkedéseket, többek közt bírálva: későn hívták a honvédséget, korán küldték haza az osztrák segítséget. Szerinte a katasztrófavédelmi rendszer csődöt mondott, és vizsgálatokat követelt annak kiderítésére, hol történt hiba.
Az egyik baleset részeseként Simon Gábor (MSZP) „érintettségi jogon” követelte az elmúlt napok eseményeit vizsgáló bizottság felállítását, amely testület többek között kideríthetné: mikor ült össze az operatív törzs, mikor rendelték el a kamionstopot, illetve megfelelő volt-e a bajba jutottak informálása. Azért kell ezt a helyzetet megfelelően tisztázni, hogy soha többé ilyen eset ne fordulhasson elő az országban – mondta.
Pintér Sándor belügyminiszter válaszában leszögezte: időben összehívta a koordinációs bizottságot, amely már 14-én este kiadta, hogy a nyilvános összejövetelekre ne kerüljön sor. Ehhez képest az MSZP, a DK és az LMP is csak 15-én mondta le a saját nyilvános ünnepi eseményét. Hozzátette: a koordinációs központ összesen 518 információt bocsátott ki és kamionstop is volt Magyarországon. „Működött a demokrácia és működött a katasztrófavédelem” – jelentette ki Pintér Sándor.
Kormányzati és parlamenti vizsgálatot is sürget a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a hétvége történéseit egy kormányzati és egy parlamenti bizottságnak is ki kell vizsgálnia. A párt alelnöke a felelősök megnevezését és új katasztrófavédelmi terv megalkotását sürgette hétfői sajtótájékoztatóján.
Molnár Csaba azt mondta, a kormány szerveit felkészületlenül érte a havazás és a szél, ráadásul a későbbiekben sem tudtak eredményesen működni, későn kezdtek cselekvésbe a kormányzati döntéshozók. Orbán Viktor annyira centralizálta az állam működését, hogy távollétében szinte senki nem volt képes felelős döntéseket hozni – értékelte.
A független képviselő szerint a kabinet későn hirdette ki a veszélyhelyzetet. Emellett nem működött a tájékoztatási rendszer, lefagytak a honlapok, elérhetetlenek voltak a katasztrófavédelem vonalai és „teljes egészében kudarcot vallott a magyar közmédia” – mondta Molnár Csaba, hozzátéve: ezt tetézték a belügyminiszter „cinikus és érzéketlen” nyilatkozatai, amelyeknek önmagukban elegendőeknek kellene lenniük ahhoz, hogy a miniszterelnök elgondolkozzon azon, helyén maradhat-e Pintér Sándor.
A jobbik is véleményt mondott
A jobbikos Balczó Zoltán elmondta: Székesfehérváron tapasztalta meg a mentés eredményeit, amelyben szerinte mindenki tette a dolgát, komoly összefogásban. A gárdisták is keményen dolgoztak a mentésben – hangsúlyozta, ugyanakkor szólt arról is: felvetődik a kérdés, időben történt-e a honvédség bevetése és megfelelő volt-e a lakosság informálása.
A KDNP az ellenzék kritikáját bírálta a katasztrófahelyzet kapcsán
Michl József (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a híradásokban mindenki tájékozódhatott, az ország felkészülhetett. Beszámolt arról is, hogy hétéves polgármestersége alatt még nem kellett hasonló helyzettel megbirkóznia, ennek ellenére mindenki tudta a dolgát.
A képviselő bírálta azokat „akik a pálya szélén kiabálnak”. A tragédiát sikerült megelőzni, sikerült mindenkit megvédeni – jelentette ki -, érthetetlennek tartva ezért az ellenzék kritikáját. A politikus emlékeztetett 2006. augusztus 20-ára, valamint a „szemkilövetős október 23-ára”, és azt mondta: „Mesterházy éppen kijött a wellnessből (…), Bajnai meleg, új pártirodájából mondta el kritikáját”.
Pintér Sándor belügyminiszter válaszában elmondta: csütörtökön egy MSZP-rendezvényt tartottak Miskolcon, ahova a meghívottakat szállító autóbuszok már odafelé is késtek, de a romló időjárás ellenére a szervezők a rendezvény után visszaengedték a résztvevőket falvaikba, akik közül útközben többen el is akadtak az időjárás miatt. A tárcavezető szerint ez felelőtlenség volt.
Az Országgyűlés méltósága megkövetelné, hogy „katasztrófahelyzetben itt is fogjunk össze úgy, ahogy az állampolgárok tették ezt az elmúlt napokban” – mondta.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmondta, egyike volt azoknak, akik a figyelmeztetés ellenére útnak indultak, és azt tapasztalta: márciusban soha nem látott katasztrófahelyzet alakult ki. Az osztrákok rendelkeznek olyan tapasztalattal, amely ennek kezelésére kell, a magyaroknak erre még nem volt lehetőségük – jelentette ki a politikus.
Szerinte mind a hivatásosok, mind a civilek tették a dolgukat, „nemzeti egység valósult meg”, ennek ellenére az ellenzéki pártok egy része politikai tőkét kívánt kovácsolni a helyzetből.
Fidesz: a magyar társadalom kitűnőre vizsgázott
Kósa Lajos (Fidesz) szerint az elmúlt napokban a magyar társadalom kitűnőre vizsgázott. Ismertetése szerint március 14-e előtt 884 hírforrás közölte, hogy rendkívüli helyzet lesz, vagyis nem igaz, hogy nem volt elég információ arról. Úgy értékelte, a katasztrófavédelmi rendszer új működési mechanizmusa jól vizsgázott nemzetközi összehasonlításban.
A bajban „az emberek 99 százaléka hólapátot fogott, a szocialisták mikrofonállványhoz szaladtak” – fogalmazott Kósa Lajos, aki szerint az elmúlt napok katasztrófahelyzetében az derült ki, hogy a szocialisták minden emberi tragédiát csak a saját politikai érdekeik szerint képesek kezelni, náluk „gátlástalanabb, hataloméhesebb alakulat” nincs ebben az országban.
Pintér Sándor belügyminiszter válaszában hangsúlyozta: a katasztrófavédelem központosítása nélkül nem lehetett volna ezt az eredményt elérni. Ha a tűzoltóságok mind a helyi önkormányzatok fenntartásában lettek volna az elmúlt hétvégén is, akkor nem lett volna ilyen sikeres a mentés értékelése szerint. „Nélkülözhetetlen volt a katasztrófavédelem átszervezése” – jelentette ki a tárcavezető.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint is köszönet jár mindenkinek, aki önként áldozta szabadidejét mások mentésére. Kifogásolta ugyanakkor, hogy bár egész Európában ítéletidő tombolt, egyetlen olyan ország sem volt, ahol az ellenzék politikai haszonszerzésből már a mentés idején nekirontott a kormánynak. „A kivétel most is a magyar baloldal” – jelentette ki.
A kritikát megfogalmazóknak feltette a kérdést: „lemondta-e 2006-ban Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy az augusztus 20-ai ünnepet?”. Emlékeztetett arra, hogy felelőtlenségüknek halálos áldozata is volt akkor, miközben az elmúlt három nap nem követelt emberéletet. Az utakon rekedtek kritikáját elfogadjuk, de a baloldali ellenzékét nem – közölte a frakcióvezető.
(forrás: MTI)
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.