A téli strandfürdő rekonstrukciójával folytatódnak a fejlesztések

Helyi - szerző: HH

Harkány város feladatainak támogatására, turisztikai célú beruházására 300 millió forintos rendkívüli támogatásban részesült. Az összeg tervezett felhasználásáról, a fejlesztési irányról Tiffán Zsolt és Baksai Tamás szerdai sajtótájékoztatóján számolt be.

 

 

Épp egy évvel ezelőtt kapott Harkány különleges támogatást annak érdekében, hogy fejlődési pályára álljon – emlékezett Tiffán Zsolt Harkányban. Az országgyűlési képviselő szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a magyar kormány 300 millió forint különleges támogatásban részesítette Harkány városát. Mint ismertette, az összegből turisztikai jellegű, a fürdő fejlesztését megcélzó beruházás fog megvalósulni. Világosan látszik, hogy a magyar kormány szívügyének tekinti, hogy a nagy múltú város fejlesztését elindítsa. Bátorít minket a tegnap hozott döntés, hogy jövőre is kérjük a kormány támogatását – fogalmazott.

 

Mint mondta, a 2020-ig terjedő fejlesztési időszakban fürdőfejlesztésre nincs pályázati forrás, ezért lépésről lépésre kell megvalósítani azt a tervet, aminek eredményeként 2018-ra felépülhet a fürdő megújított szárnya és mindazok a szolgáltatások és medencék, amik egy igazi 21. századi fürdőkultúrát tudnak biztosítani.

 

Tiffán Zsolt megjegyezte: a dél- és nyugat-baranyai települések megkapták a működésükhöz szükséges támogatásukat, annak ellenére, hogy egyes felelőtlen baloldali politikusok azt hangoztatják, ellenzéki vezetőségű városok nem kapnak pénzt – mondta, rámutatva a 197 milliós támogatásban részesült Szigetvár példájára. A magyar kormány nem azt nézi, milyen színű a városvezetés, hanem azt, hogy a magyar embereknek mik az érdekük – zárta szavait.

 

Nagy útra vállalkoztunk, de a belefektetett energia megtérül – mondta Baksai Tamás arra a fejlesztési ütemre utalva, mely az őszi és a tavaszra tervezett csúszdaépítéstől a fürdő szinte teljes megújulásáig és fejlesztéséig vezet. Az eddigi lépések a tervek szerint haladnak, ez a háromszáz millió forint pedig egy újabb etapja a fürdő fejlesztésének – fogalmazott.

 

A tavalyi évben első és legfontosabb dolgunk volt a pénzügyi stabilitás megteremtése – vázolta fel Harkány polgármestere, megemlítve azt az egy éve kapott 215 milliós támogatást, melyből a Lepke medencével és a csúszdák felújításával hiánypótló beruházások valósult meg.

 

A téli strandfürdő rekonstrukciójával, újjáépítésével fog folytatódni a fejlesztések sora – ismertette Baksai Tamás. A fürdőn kívüli fejlesztésekre mutatva megjegyezte, a parkolók építésével elindul a főutca rekonstrukciója, de újjászületik a művelődési ház is.

 

Mint a polgármester bejelentette, számos, a fürdő megújítását szolgáló futó projekt mellett januárban a kiemelt gyógyhelyek fejlesztésére irányuló projekttel a Muslinca sor is elindul a megújulás útján, ennek első lépése a meglévő épületek bontása.

 

Nem elég az épületeket megújítani, megfelelő szolgáltatásokra is szükség van – mondta Harkány első polgára, rámutatva: ebben a fürdőnek is partnernek kell lennie amellett, hogy a Turisztikai Desztinációs Menedzsment is elvégzi azt a munkát, ami szükséges egy jól működő fürdő és egy magas színvonalú idegenforgalmi hely megújításához.

 

Végi János, a Turisztikai Desztinációs Menedzsment elnöke úgy véli: a harkányi fürdő, az önkormányzat, a kórház és az egyesület egy közös munka eredményeként a kormány segítségével elérheti azt a megújulást, melyet célul tűztek ki.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.