Kinevezték a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztost, akinek munkáját egy ötfős titkárság is segíti majd.
Az 53 éves, KDNP-s Móring József 2002 óta tagja az Országgyűlésnek, mint Somogy megyei képviselő. Új feladatait Baranya mellett Somogy és Tolna megyében látja majd el, ami szerint a civil és kormányzati szervekkel való kapcsolattartás mellett figyelemmel kíséri a területet érintő fejlesztési koncepciók, tervek előkészítését és végrehajtását, tájékozódik a tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről, véleményezi a zónát érintő fejlesztési terveket – ideértve a turisztikai fejlesztési térség tervezésével és a tervezett turisztikai projektekkel kapcsolatos dokumentumokat is.
Magyarországon még 2020-ban alakult négy gazdaságfejlesztési zóna. Feladatuk az egyes területek fejlesztéseinek előkészítése és egy területi alapú fejlesztéspolitika megalapozása volt, konzultálva a helyi gazdasági és politikai szereplőkkel.
Kegyes volt az időjárás a harkányi gasztro- és gyermeknapi programokhoz. A szombat délutáni rendezvény alkalmával került sor...
Nem volt ötös a lottón, így a jövő héten már 850 millióért lehet befizetheti a bolondok adóját....
Mint mindig mindenhol, a Bartók utcában is azonnal megkezdte a Baranya-Víz a gondozásukban álló harkányi hálózat oly...
Évente egyszer közmeghallgatást tart az önkormányzat, melynek időpontját és helyszínét a pénteki képviselő-testületi ülésen tűzték ki. A város...
FRISSÜLT | Harkány mellett Márfa is érintett az ivóvízhálózat legújabb csőtörésében, mely péntek délután jelentkezett. A folyamatos nyomáscsökkenés...
Haladékot kaphatnak a kisebb vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók a kötelező adatszolgáltatás bevezetésével kapcsolatban. Az új javaslat szerint...
A tervezett út- illetve csapadékvíz-rendszer felújítása után, június első hetében nyit a fürdő nyugati bejárata, a Platán...