Amikor tízmilliók égtek el egy rajzolt tulipán árnyékában – a főszerkesztő jegyzete

Helyi - szerző: KT

Milliókat költött rá az Imri-éra, és semmi sem bukott akkorát, mint az a rajzolt tulipán, ami vállalhatatlan korszak jelképévé vált Harkányban. A gyalázatos kudarcot vallott marketingműhely legnagyobb tévedése egy öncélú koncepció volt.

 

A tulipánt is milliós büdzséből rajzoltató turisztikai desztinációs menedzsment egy évtizeddel korábbi szervezete persze nem csak a jelképe miatt vérzett ezer sebből.

 

Az évtizeddel ezelőtt pályázati feltételként vállalt, önkormányzattól évről évre elvett súlyos tízmilliók nemhogy a TDM későbbi önfenntartását nem alapozták meg, hanem épp azokat felélve tudott csak életben maradni a hangzatos nevű iroda. Szűkösen, de megoldotta. Már az aktusba sosem hajló násztáncot látva gyanússá vált, hogy Harkány többet nyerne az imrista Sarkadi Eszter által fémjelzett pénzégető menedzsmenten, ha inkább visszafizetné a pályázaton fejlődésre elnyert összeget, mintsem továbbra is átadná az irodának az idegenforgalmi bevétele jelentős hányadát. A fenntartási időszak végével aztán az évente esedékes utalás kényszerét a látens baloldali rendszer menesztésével elsodorta a felelős és gondosan megtervezett gazdálkodás. A szerződés nem lett meghosszabbítva, a pénz nélkül érdektelenné vált menedzsment az elmúlt évtized közepére szétszéledt és szinte azonnal a feledés mocsarába merülve lecserélődött.

 

Ha csak az első éveket nézzük, elborzadunk. A 2011-ben 1.25 millió forintért megrendelt és bibliaként hivatkozott arculati kézikönyvről bebizonyosodott, hogy a teljes tartalma haszontalan, ráadásul közönséges hazugság, csalás, plágium: készítői a városnév átírásán túl még arra sem vették a fáradtságot, hogy a prezentáció hátterét lecseréljék a három évvel korábban Orosházán egyszer már eladott portfólióban.

 

Sorra hulltak ki a csontvázak, tízmilliók nyoma veszett többek közt bútorok és informatikai felszerelések útvesztőjében, a listaár többszöröséért hozott, kifutó típusú touchinfók közül még a raktárban állóhoz is összességében százezres betonozási és tetőfedési számla társult. Mutatványszámokba élő kiadványok, ajándéktárgyak, melyek soha nem készültek el, márkázás, mely nem volt több néhány üres, semmitmondó frázisnál, szájkaraténál, légből kapott impotens tanulmányoknál. Kiállításokra és utazgatásokra elköltött sok-sok millió egyetlen stilizált tulipán árnyékában.

 

A 2010 utáni rezsimmel való összefonódások nászában született ugyanis az az adventista szimbólumra emlékeztető rajz is, ami Harkány jelképévé lett volna hivatott válni, de a város falain kívül sosem értek gázlángot idéző csápjai. Ma már csak az érdemtelen pénzköltésnek állít emléket a kiüresedett hullámos logó, közel egy évtizede arra emlékeztetve, hogy az üres szavakon, érdemtelen elvárásokon és érdekközösségek által kovácsolt öncélú gittegyleteken túl igenis csak a tettek vihetik előre egy település sorsát.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.