Novemberben 12 158 új szerződést kötöttek, ezzel a megkötött árfolyamgát szerződések kumulált darabszáma meghaladta a 105 ezret. A szerződéskötés és a számlanyitás között több hét is eltelhet. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, az érintettek mintegy 23,3 százaléka lépett már be az árfolyamgát konstrukcióba.
A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya november végén 839 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány valamivel több mint egynegyede (27,2 százaléka).
Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő gyűjtőszámla-hitelesek eddig 3,279 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek. A felügyelet emlékeztet arra, hogy a jogalkotó meghosszabbította a gyűjtőszámlahitel konstrukció igénylésének határidejét, így az árfolyamgát szerződés megkötését a hiteladósok 2013. március 29-ig kezdeményezhetik a devizakölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél.
Az árfolyamgát révén a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum 3 évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek és kiszámíthatóvá válnak (egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent 2,5 forinton lehet törleszteni). A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg: az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forint gyűjtőszámlára kerül.
A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának e részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel (a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak).
(Forrás: MTI)
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.